Szülőknek, óvópedagógusoknak

Az apjára ütött – hányszor halljuk elégedetlen anyukák, nagymamák morgolódását, ha szemük fénye figyelmetlen, ha megalszik a tej a szájában, és képtelen megérteni a sokadszor elismételt kérést vagy utasítást. Vagy éppen az apukák összegzik évek rossz pillanatainak tanulságát, ha csemetéjük szélsőséges érzelmi reakciókkal gondoskodik a családi fesztiválról: teljesen, mint az anyja...

Pedig nem biztos, hogy a családfa boncolgatása vezet közelebb bennünket a probléma gyökeréhez, ha a gyermek nem egészen olyan, amilyennek az ideális utódot elképzeljük: ha lassú, figyelmetlen, szegényes a szókincse, nem szeret szerepelni, elhúzódik a társaitól...

Dr. Schneider Júlia és dr. Simon Ferenc győri orvosok évek óta foglalkoznak a beszédészlelés, beszédmegértés zavaraival, amelyet a szakirodalom funkcionális diszlexiának, áldiszlexiának nevez. Többször jártak már Dél-Szlovákia településein, szülőknek, pedagógusoknak tartva előadást az ilyen problémával küszködő gyerekek felismeréséről, fejlesztéséről. Legutóbb Galántán tartottak háromnapos előadássorozatot és tréninget a környék érdeklődő óvópedagógusai számára. Azt igyekeztek bemutatni, hogy óvodáskorban hogyan lehet felismerni, ha egy gyerekkel probléma van, mégpedig olyan területen, amely összefügg az írás, az olvasás, a számolás későbbi elsajátításával. Továbbá, hogy a tanulás normális körülmények között milyen képességekre épül, ezeket hogyan lehet vizsgálni, s a zavarok milyen következményekkel járnak.

Az előadók hangsúlyozzák, hogy az áldiszlexia nem fogyatékosság, az e téren problémás gyerekek nem szellemileg sérültek. Pusztán részképességzavarról van szó, amelynek megvannak az élettani, funkcionális okai, s megfelelő odafigyeléssel, edzéssel a hátrány ledolgozható.

Hatéves korig

– A részképességek, például a jobb- és balkezesség, a mozgáskoordináció, valamint a beszédpercepció is, spontán hatéves korig érnek – elemzi doktor Schneider Júlia. – Ha a gyereknél ez idő alatt van valamilyen hátráltató tényező – pl. sokat náthás, ezalatt nincs tiszta hallása –, annyi napig nem fejlődik a beszédértése, ahány napig beteg volt. A hatodik életévben lezárul a spontán fejlődés, s ha a gyerek beszédértésben, beszédfelfogásban ekkor csak egy négy és fél éves szintjén van, ott is marad. A következmények pedig egyre nehezebb helyzetek elé állítják. Lehet, hogy az iskola alsó osztályaiban – ha ügyes, intelligens – nincs problémája, de ötödikben, amikor más típusú tanulással, nagyobb anyagmennyiséggel találkozik, már romlik a teljesítménye. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a szokásos korrepetálás itt nem segít, teljesen más módon kell a kérdést megközelíteni. Ilyenkor meg kell keresni azt a fejlődési szintet, amely még működik, s arra kell ráépíteni a gyerek fejlesztését.

Az enyhe zavarokat maguk az óvónők is tudják kezelni, a közepes vagy súlyos zavarok esetében komplex vizsgálatra, szakemberre, speciális, egyénre szabott fejlesztésre van szükség. El lehet érni, hogy az iskolába kerülve ne jöjjenek létre a tanulási zavarok, amelyek következményei gyakran a magatartási devianciák. Jó fejlesztéssel a lemaradást fele idő alatt be lehet hozni: ha egy hatéves gyermeknél felfedezik, hogy a beszédértése egy ötéves szintjén áll, fél év alatt a hátrány eltüntethető. A megoldás lényege, hogy a gyerekekkel azokat a dolgokat kell végigcsináltatni – mozgásfejlesztéssel, beszédfejlesztéssel –, amelyek a korábbi életszakaszban kimaradtak. A Schneider Júlia és Simon Ferenc által alkalmazott fejlesztési programot Gósy Mária nyelvész professzor dolgozta ki. Az orvostudomány, a gyógypedagógia, a pszicholingvisztika határterületein mozgó módszerrel fel lehet mérni, hogy a beszédpercepciónak mely szakaszain milyen elmaradása van a gyermeknek, a technikák pedig lehetővé teszik a képességek fejlesztését. A módszer lényege, hogy nem alkalmaz semmiféle képi megerősítést, hiszen a gyermeknek a hangok, a beszéd megértésében, a fülén bemenő információ agyi feldolgozásában van elmaradása. A mozgásokkal összekötött szójátékokból álló fejlesztő gyakorlatok így érik el a szükséges hatást.

Az első lépés azonban mindenképpen a probléma felismerése. Dr. Schneider Júlia és dr. Simon Ferenc azt mondják, magyarországi tapasztalataik alapján állíthatják, az óvónőknek nagyon jó szemük van a tünetek felismerésének terén.

– Mások a tünetek, ha a gyerek óvodáskorú, s mások, ha iskoláskorú – mondja a doktornő. – Óvodásoknál gyakran előfordul, hogy a gyerek nem szeret a többiekkel együtt játszani, nem akar szerepelni, nem válaszol, a feladatokat csak a többiek után csinálja. Ugyanakkor otthon, a szülő-gyerek kapcsolatban teljesen máshogy viselkednek. Érdekes, hogy ezek a gyerekek például nem szeretnek mesét hallgatni. Ha filmet néznek, ha képeskönyvet néznek, akkor igen, de ha csak ülniük és hallgatniuk kell, akkor nem. Ha nincs képi megerősítésük, a hallott információkat nem tudják feldolgozni. Nagyon jellemző ezekre a gyerekekre, hogy nem mernek telefonálni, holott a telefon a gyermekek számára általában érdekes, izgalmas dolog. Ezeknek a gyerekeknek gyakran megmagyarázhatatlan, aránytalan érzelmi reakcióik vannak, látszólag ok nélkül elsírják magukat. Előfordulhat, hogy gyakran visszakérdeznek. A szülő sokszor boldog, hogy milyen érdeklődő a gyerek, pedig az egyszerűen nem érti a beszédet, de megvan az intelligenciája, hogy rákérdezzen. A beszédértés zavarai nagyon gyakran együtt járnak más területeken mutatkozó problémákkal: a gyerek nem tud a lépcsőn váltott lábbal lemenni, a finom motorikája ügyetlen, nem szeret rajzolni, ügyetlenül gombol, nem tud cipőt fűzni... Ha ezekből a tünetekből egyet felfedezünk, még nem biztos, hogy gond van, de ha több együtt jelentkezik, érdemes odafigyelni. Főleg, ha megjelennek a magatartási zavarok – például az agresszivitás, az elkülönülés –, valamint a pszichoszomatikus problémák – fejfájás, körömrágás, hajtépés, bepisilés. Ilyenkor a szervezet jelzi, hogy valahol az egyensúly felborult, segítségre van szükség.

Harminc-ötven százalék

– Ha súlyos probléma van a gyerekkel, a szülők, a pedagógusok általában észreveszik: például ha beszédprodukciós problémával küzd – ha a gyerek dadog, selypít, raccsol. Ezzel szemben a tanulási zavar hátterében álló beszédfeldolgozás, beszédértés – egyszóval beszédpercepció – zavara rejtett. Csak azt látjuk, hogy a gyerek nem úgy működik, ahogy kellene – mondja Simon Ferenc, kiemelve, hogy a populáció 30-50 százalékát érinti a probléma. – Az elmúlt húsz-harminc évben 8-10 százalékról nőtt ekkorát az ilyen részképességzavarral küszködő gyermekek számaránya. Vannak általános, minden gyermeket érintő okai, s vannak egyéni kiváltó okok is. Minden gyermeket érint a felgyorsult beszéd – ha régi rádiófelvételt hallgatunk, a különbség érzékelhető, márpedig a gyermek agya most is csak olyan, mint Arisztotelész idejében volt. Azután itt van a mozgás: a mozgásfejlődés zavarai a beszédpercepció zavaraiként is megmutatkoznak. A beszéd végül is nem más, mint az egyik legbonyolultabb mozgás. Az, hogy a gyerekek keveset mozognak, az egyik probléma. A következő az, hogy beleavatkozunk természetes mozgásfejlődésükbe. Normális esetben a csecsemő előbb a hátán fekszik, majd elkezdi mozgatni a fejét, előbb-utóbb átfordul az oldalára, a hasára, képes felemelni a fejét, majd felül, négykézláb mászik... Ez nagyon fontos fázis valamelyik agyfélteke dominanciájának – s ezáltal a jobb- vagy balkezesség – kialakulásában, amely képesség elengedhetetlen az irányfelismerésnél, az írásnál, az olvasásnál. Természetes körülmények között a gyermek mindig addig csinál egy mozgásszakaszt, ameddig szükséges, s csak egy bizonyos érettség után áll fel, kezd el járni. Azzal, hogy „bébikompokba” kényszerítjük a gyerekeket, azt érjük el, hogy bizonyos fejlődési szakaszokat átugranak, s ez később bosszulja meg magát. Az írás és az olvasás az egyik legfinomabb mozgás. Régen a gyerekeknek volt kis cipőjük, kabátjuk, ingük. Amikor mentek az oviba, a szülők elkezdték tanítani őket a gombolásra, cipőfűzésre. Nem más volt ez, mint a mikromozgások gyakorlása. A tépőzárak, cipzárok használatával ez a gyakorlás kiesik. További általános probléma, hogy a gyerekek keveset beszélnek, s velük sem beszélget senki. Maximum háttérbeszélgetések zajlanak a családokban: mosogatás közben oda-odaszól az anyuka, a gyerek nem látja az ajkakat. Sok-sok ilyen apró tényező, valamint a rossz hallás – a gyerekek immunrendszere gyenge, állandóan náthásak, 20-30 decibeles a halláscsökkenés pont két és hat év között, amikor tökéletes hallásra volna szükségük – járulnak hozzá a beszédmegértés zavarainak kialakulásához.

Simon doktornak felvetjük, nem lehetséges-e, tekintettel a fentebb sorolt tényezőkre, amelyek kisebb-nagyobb mértékben gyakorlatilag minden gyermeket érintenek, hogy egyszerűen szembe kell néznünk a ténnyel: ez az „evolúció”, a gyermekeink már ilyen képességekkel fognak élni. A válasz sommás:

– Ha ebbe beletörődünk, az lesz a következménye, hogy szép csendesen „elhülyül” a társadalom. Nem agyilag lesz hülye, hanem funkcionálisan: nem lesz képes azt az információmennyiséget feldolgozni, amit az igények megkövetelnek. Nem leszünk képesek ellátni a fokozott szellemi működést igénylő feladatokat. Nagyon jó példa Amerika, ahol olyan minimális tudásszinten vannak bizonyos rétegek, hogy gyakorlatilag célrabszolgaságban élnek: ahhoz az egy dologhoz értenek, amit csinálnak, a többi nem érdekes. Most már azonban egyre több helyen felfedezik, hogy ez veszélyes út. Az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában is vannak olyan iskolák, amelyek a funkcionális analfabetizmus felszámolásával foglalkoznak. Felnőtteket tanítanak a szövegértésre.

Nem csak óvópedagógusoknak

A beszédmegértési zavarokkal küzdő gyerekek fejlesztése tájainkon terra incognitának (ismeretlen területnek) számít: hiányoznak a szakemberek, akik a súlyosabb problémákat kezelni tudnák, s a pedagógusok is most kezdenek ismerkedni a tünetegyüttessel. Galántán az óvópedagógusoknak szánt előadásokkal és tréninggel egy sorozat indult el: március 21. és 23. között az alapiskolák alsó tagozatán tanító pedagógusoknak szervezik meg a továbbképzést, s a tervekben szerepel a felsőbb évfolyamokban oktatóknak rendezendő program is.

Természetesen az ilyen továbbképzések más régiókban is hasznosak lennének. Az érdeklődőknek íme a galántai recept: egy helybeli – pillanatnyilag főállású – anyuka, egyébként tanár, Bandor Eszter néhány évvel ezelőtt részt vett a két győri orvos egyik előadásán. Az ott hallottak akkor kezdtek igazán érdekessé válni, amikor pedagógusként maga is találkozott a problémával. Kapcsolatba lépett a Pedagógusszövetséggel, az előadókkal, majd miután az elméleti szervezési kérdések tisztázódtak, a gyakorlati – értsd: anyagi – problémákat is megoldották: megnyitották kulcsra zárt páncéldobozkáikat a galántai vállalkozók, s a tervet a Magyar Köztársaság Kulturális Intézete is jelentős összeggel támogatta.