Sztárunk: Uhrik Dóra

<p>Nincsenek lezárt útjai, legfeljebb papíron. 1961-ben kapta meg balettművészi diplomáját, de ha lehetősége adódik, még ma is táncol. Legutóbb a Julian Sands főszereplésével készült Hat hét, hat tánc című amerikai filmben bizonyította, hogy még mindig remek formában van.&nbsp;</p>

Címzetes egyetemi tanárként még pedagógusi munkáját is folytatja, ha kiskapu nyílik előtte a durván bezárult nagy mellett. Operák, musicalek, zenés vígjátékok koreográfusaként is bevált. Színészi feladatait élvezettel habzsolja. Pályája elsősorban a Pécsi Baletthez kötötte, alapító tagja volt, majd Kossuth- és Liszt Frenc-díjas táncosa lett az együttesnek. Amit viszont kevesebben tudnak róla: Kamarás Iván édesanyja.  Hogyan lehet Pécsről bekerülni egy amerikai játékfilmbe? Mikor játszott filmben ezt megelőzően? Milyen szerepei voltak? Mit csinált a tanítás mellett? Milyen a viszonya a fiával? Mi lesz, hogyan tovább? Ezekre a kérdésekre is választ kapnak, ha az aktuális Vasárnapban elolvassák Szabó G. László interjúját.  
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?