Sztárunk: Nelson Reguera

<p>Katartikus élményben részesítette kollégáit s egyben barátait Nelson Reguera, a Frenák Társulat jeles táncosa, amikor tavaly decemberben Kubában vendégszerepeltek az InTimE-mal.</p>

Többnapos útjukat egy háromfős francia stáb dokumentálta, s a film, amely rendhagyó módon mutatja be a magyar–francia táncegyüttes kubai tagjának nagy ívű pályáját, már az utómunkálatoknál tart.

Nelson Reguera nyolcadik éve táncol Frenák Pál európai hírű társulatában. Pályáját Havannában kezdte, onnan Ausztráliába került, majd Budapesten, illetve Párizs mellett horgonyzott le. A világ több országában vendégszerepelt az együttessel, koreográfusként tavaly Kassán, pár héttel ezelőtt pedig Jekatyerinburgban dolgozott. Szülőhazájában azonban most látták először Frenák-táncosként. Családjának is csak fotókon és videofelvételeken tudta eddig megmutatni, milyen koreográfiákban, milyen szerepekben látják őt a világban. Éveknek kellett eltelnie ahhoz, hogy most, először elérhető távolságból csodálhassák meg benne mindazt, amivel a nemzetközi közönséget kezdettől fogva lenyűgözi.

 

Milyen Kuba? Honnan indult Nelson Reguera? Mit érzett anyukája, mikor színpadon látta őt? Hogy fogadták Frenák Pált és társulatát Kubában? Milyen volt a közép-amerikai előadás? Mekkora kaland volt ez az InTimE-nak? Milyen volt, mikor mester és tanítvány találkozott? Mi volt a legizgalmasabb s egyben legmeghatóbb az utazáson? Milyen tapasztalatokat szerzett Frenák Pál és Jantner Emese?

Minderre és még sok más kérdésre is választ kap, ha elolvassa Szabó G. László riportját a Vasárnap aktuális számában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?