Szeretni kell, ennyi az egész?

A családmodell például, vagy az udvarlási szokások, a házassági törvények és a szexuális tabuk erősen különböznek, attól függően, hol élünk. A szerelemre, szexualitásra, házasságra vonatkozó elfogadott normák mások, mondjuk, Balin és New Yorkban. Balin a családi kapcsolatok nagyon szorosak, New Yorkban lazábbak és sokkal kötetlenebbek.

Romantikus képzelgés?

A tanulásnak a viselkedésre gyakorolt hatása első látásra kézenfekvőnek tűnik. A szeretet esetében azonban mintha más lenne a helyzet. A legtöbb ember úgy tesz, mintha a szeretet nem tanult jelenség volna, hanem olyasvalami, ami mindenkiben ott szunnyad, és csak arra vár, hogy valami csoda folytán életre keljen, s teljes valójában megmutatkozzék. Sokan egy örökkévalóságig várnak erre. Úgy tűnik, nem vagyunk hajlandók beismerni a nyilvánvaló tényt, hogy legtöbbünk egész életén át elkeseredetten próbálja megtalálni a szeretetet, próbál szeretetben élni, és végül anélkül hal meg, hogy valaha is meglelte volna.

Vannak olyanok – tapasztalatból tudom –, akik elutasítják a szeretetet, azt mondván: az a kultúrának csupán gyerekes és romantikus mellékterméke. Mások emelkedetten fogalmaznak, és kijelentik, hogy „a szeretet minden”, „a szeretet a madarak üde éneke, a felvillanó fény a fiatal lányok szemében egy csillagos nyári éjszakán”. Megint mások ellentmondást nem tűrve kijelentik: „A szeretet Isten”. Akadnak olyanok is, akik személyes tapasztalataik alapján így fogalmaznak: „a szeretet erős érzelmi kötelék” és így tovább. Sokan vannak, akiknek még soha nem jutott eszükbe, hogy kérdéseket tegyenek fel a szeretettel kapcsolatban, nemhogy megpróbálják pontosan meghatározni a jelentését, sőt határozottan tiltakoznak az ellen, hogy gondolkozzanak rajta. Számukra a szeretet nem olyasmi, amin érdemes eltöprengeni. Egyszerűen tapasztalás dolga. Igaz, a fenti állítások mindegyikében van némi igazság, de túlzás lenne kijelenteni, hogy bármelyik közülük, vagy az összes együttvéve kimeríti a szeretet fogalmát.

Meg kell tanulni

Ha valaki érteni akar az autóhoz, mi sem természetesebb, mint hogy nekiáll tüzetesen tanulmányozni őket. Ha valaki remek szakács szeretne lenni, valószínűleg hozzálát behatóan elsajátítani a sütés-főzés csínját-bínját, talán még egy főzőtanfolyamra is beiratkozik. Az már azonban távolról sem olyan egyértelmű, hogy ha szeretetben akarunk élni, akkor legalább annyi időt kellene ennek a megtanulásával eltöltenünk, mint amennyit az autószerelő az autókkal vagy a szakács a sütéssel-főzéssel. Egyetlen sofőr vagy szakács se tételezné fel, hogy pusztán a tudás „akarása” szakértővé teszi.

Ahogy a gyermek nő, a körülötte élőktől apránként megtanulja, mit jelent a szeretet. Számára eleinte talán csak annyit, hogy ha sír, mert éhes, magányos, fáj valamije vagy nem érzi jól magát, akkor általában jön valaki, aki megeteti, hogy jóllakjék, a karjába veszi, hogy ne legyen egyedül, megszünteti a fájdalom vagy a kényelmetlenség okát, hogy újra jól érezze magát. Ezek azok az első kapcsolódási pontok, melyek megtanítják vele, hogyan viszonyuljon egy másik emberhez. A baba még mindig nem tudja konkrét szerephez – anya, apa, nevelőnő, nagymama – kötni a szeretet, a kényelem forrását. Ugyanakkor ez az az első akció-reakció viszony – legyen bármily egyszerű is –, amely majd elvezet ahhoz a bonyolult és szövevényes jelenséghez, melyet szeretetnek hívunk.

A nevelők felelőssége

Ebben az időszakban nagyon fontos annak a személynek a viselkedése, akitől a gyermek függ, akivel kapcsolatban áll. Ennek a személynek ugyanis szintén vannak szükségletei, és ő ezek függvényében reagál a gyermek igényeire.

Ahogy a gyermek növekszik, világa tágul, bővül a kapcsolatrendszere is. A szeretet területe még mindig behatárolt, általában csak a család tartozik bele: az apa, a testvérek, de legfőképpen az anya. Minden egyes családtag a saját szerepén keresztül tanít meg vele valamit a szeretetről. Azáltal, ahogy bánik vele, játszik vagy beszél, ahogy reagál rá. Természetesen egyetlen családtag sincs tudatában annak, hogy ő épp „szeretetre tanítja” a gyermeket. A szeretet érzés, ez igaz. De egyben válasz is egy érzésre, aktív kifejezése annak, amit érzünk. Kölcsönhatások révén tanuljuk meg úgy, hogy kimutatjuk és reagálunk rá. Minden egyes családtag azt tanítja meg a szeretetről, amit ő maga tud. A gyermek pedig egyre jobban és jobban ki tudja fejezni, amit tanult. Azok a pozitív elemek, amelyekre helyeslő és érzékelhető választ kap a család érzései és szemlélete alapján, viselkedése részévé válnak. Azok azonban, amelyeket nem erősítenek meg, sőt tán meg is büntetnek, nem épülnek be a magatartásába. Ha például olyan családban nő fel, ahol az érzéseket nyíltan kimutatják, a gyermek is bátorításra, megerősítésre talál, amikor kifejezi érzéseit.

A szeretet természetén töprengve érdemes elgondolkodnunk a következő állításokon:

Nem adhatunk olyasmit, amink nincs. Szeretetet csak akkor tudunk adni, ha rendelkezünk vele.

Nem taníthatunk olyasmit, amit mi magunk sem értünk. Hogy a szeretetet tanítani tudjuk, előbb a magunk számára is tisztáznunk kell, mit jelent.

Nem ismerhetünk meg semmit, ha nem figyeljük meg, nem tanulmányozzuk. Hogy a szeretetet tanulmányozni tudjuk, benne kell élnünk.