„Szépen öregszik”

Amikor, jó néhány évvel ezelőtt, arról folyt a vita, ki és hogyan finanszírozza, kinek a hatáskörébe tartozzon a Szlovák Nemzeti Színház új épülete, valaki találóan megjegyezte: az „új” színházépület leginkább a műemlékvédelem hatáskörébe való.

Amikor, jó néhány évvel ezelőtt, arról folyt a vita, ki és hogyan finanszírozza, kinek a hatáskörébe tartozzon a Szlovák Nemzeti Színház új épülete, valaki találóan megjegyezte: az „új” színházépület leginkább a műemlékvédelem hatáskörébe való. Bírálói szerint az új nemzeti épülete inkább hasonlít a kommunista párt kerületi székhelyeihez, mint Thália legmagasztosabb szentélyéhez. Tény, hogy a mára „sötétfehérre” kopott márvány borítólapok, a szocializmusban talán még modernnek számító lámpatestek a nyolcvanas évek hangulatát árasztják az épületben. Pavol Paňák, az épület egyik szellemi atyja ma is hasonlóra tervezné a színházat: „Az épület egyáltalán nincs túldimenzionálva. Ha most kellene a papírra vetnem a Szlovák Nemzeti Színház tervét, hasonlóra építeném” – nyilatkozta az építőművész. Hozzátette, bizonyos részleteket máshogy tervezne, hiszen az épület a húsz évvel ezelőtti közízlésnek hivatott megfelelni. „Ha ma valaki a húsz évvel ezelőtti divat szerint öltözködne, az szintén nevetségessé válna” mondta. A projekt másik „atyja”, Peter Bauer szerint az épület „szépen öregszik”, mivel az építőanyagok jó minőségűek voltak. (j, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?