Számba kell venni értékeinket, mert saját életünk is szétesik ebben az értékveszejtő és felszínen élő világban

Térben is nagyon korlátozottak a lehetőségeink, de életünk más területein is. Nem tudunk olyan messzire jutni, vagy annyit tenni, mint amennyit szeretnénk. Mérlegelnünk, terveznünk, gondolkodnunk kell, ha célunkat el akarjuk érni.

Ahogy elnézem a karácsony előtti hajrát, most is ilyen helyzetben vagyunk. Mérlegelnünk kellene!

Érdemes megfigyelni az utcán, az áruházakban az emberek sokaságát. Az igyekvő mamákat, apákat, sőt nagyszülőket, honfitársainkat, ahogy szemükből sugárzik a jó szándék, ahogy az ajándékok, kiszemelt cikkek között válogatnak, mérlegelnek, időnként az árcédulákra is pillantanak, hogy szeretteiknek, legyen az férj, feleség, gyermekük, vagy unoka, a legszebbet, a legjobbat (néha még az ár sem érdekes) vásárolják meg. Miért? Szívük örömét, szeretetüket akarják megmutatni. Az ajándék mindig önmagunk egy része.

Sokan mondják, tapasztalatból tudják, az ünnepre kimerülten, fáradtan érkeznek. Ez azt is jelenti kiinduló gondolatunkat felidézve: hogy Prágába jussunk, hogy karácsonyeste is örömteliek, boldogok lehessünk, időben „tankolnunk” kell.

Ez a „tankolási idő”, a feltöltődési lehetőség az „advent”, mely nem a kereskedés, üzletelés és rohanás csúcsra járatásának az ideje, hanem éppen a „lelki megállásé”, a körültekintésé, a távolság és lehetőségek beméréséé, hogy aztán erőre kapva elébb magunk megéljük azt a szeretet és örömöt, amelyet ajándékainkkal akarunk tovább ajándékozni mieinknek, szeretteinknek.

Kedves Új Szó-Olvasók!

Engedjék meg, hogy egy ezeréves monostorból, Pannonhalma domb­járól, ebből az ősi „kommunikációs központból” néhány tanácsot közvetítsek. Magam ajándékként szántam Önöknek, kérem, így is fogadják!

A karácsony előtti maroknyi idő, rohanásaink közepette még mindig lehetőséget ad arra is – és ez még az idei rövid advent idején is lehetséges –, hogy összegezzük, értékeljük a múló 2023. évünket, és arra is, hogy reménnyel tekintsünk a közelgő karácsonyra és az előttünk álló 2024. újesztendőre.

Megvallom Önöknek, hogy mindig némi töprengéssel, szorongással írok ilyeneket. Miért? Jót akarok, de nem mindig tudom, hogy kell a jót akarni, főként azt jól elmondani. Nem akartok „papolni”, ahogy ezt köznyelven szokták fogalmazni. Közép-európai társadalmunk, még ha annak a keleti szélén vagyunk is, sokféle és sokrétű a hagyományait és a gondolkodását tekintve, ma már erősen világi, szekularizált, fogalmazzuk idegen szóval, sokat veszített keresztény hagyományaiból. Ennek ellenére és ennek tudatában most is mindenkinek, hívőnek és e hagyományt már nem, vagy alig ismerőnek szeretnék szólni. Szeretném, ha egyértelmű, mégis toleráns, tapintatos lenne a mondandóm. Azt szeretném, ha olyan gondolatokat közvetítenék, amelyek a hétköznapokban kapaszkodót, bátorítást adnak mind személyes életükben, mind családi, munkahelyi környezetükben. Ezért beszélek karácsony előtt gyakran a szeretetről, a reményről, a hitről, a családról, a gyermeknevelésről, az önzésről és a kóros individualizmusról. Mivel hívő keresztény vagyok, a legtoleránsabb megfogalmazásaimban sem tudom megtagadni, nem is szándékom, hogy megvalljam: alapállásom bibliai és keresztény alapon álló Istenbe vetett hit. Arra is tekintettel voltam és vagyok, hogy kényes kérdésekkel a kedélyeket ne borzoljam, senkit el ne marasztaljak, netán megbántsak.

Mára mégis eljutottam arra a gondolatra, hogy felhívjam figyelmüket, hogy vegyék komolyan életüket. Hogy dönteni, választani kell életükben. Nem elég a vágyakozás, nem szabad tétovázni, késlekedni. Össze kell keresnünk, számba kell venni értékeinket, mert saját életünk is szétesik ebben az értékveszejtő és felszínen élő világban, a védtelen gyermekeiké meg biztosan tönkremegy. Naponta találkozom krízisbe jutott családokkal, nőkkel és férfiakkal, gyermekekkel. Mély együttérzéssel keresem a gyógymódot, sokszor későn.

Világunkban a lehetőségek ma már szinte határtalanok, számos irányba lehet elindulni. A számos, a minden irány lehetősége azonban nem garantál semmit. A saját utamat kell megkeresnem a sokféleségben, hogy több-kevesebb biztonsággal haladhassak rajta. A kereszténységet eredetileg „új útnak” nevezték. Újságjuk címére tekintettel azt is írhatnám, hogy „új szó”-nak is mondhatnánk, persze ugyanazon tartalommal.

A Mester azt tanította övéinek, hogy két út van, a keskeny, amely az életre vezet és a széles, amelyen sokak járnak, és mégis a pusztulásba visz. A keskeny úton kell járnunk! Vannak utak, amelyek az emberek előtt jónak látszanak és mégis a pusztulásba visznek. Nézzenek körül, kedves Olvasók! Maguk győződjenek meg róla. Ugyanaz a Mester mondta, hogy „kopogtassatok és ajtót nyitnak nektek”, továbbá, hogy „kérjetek és kaptok” és „Aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, de aki érettem és az evangéliumért elveszíti azt, megmenti azt.” „Mit ér az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelke azonban kárt szenved?” Kérem, saját érdekünkben, gondolkodjunk el ezeken a mondatokon!

Kedves Olvasóim! Advent halk, de biztos üzenete immár kétezer éve, hogy Gyermek született Betlehemben és születik meg minden karácsonykor az embereknek, számunkra, hogy meghívjon bennünket az útra, amelyen járni lehet.

Kérem, mérlegeljék, válasszanak, döntsenek! Ha jól döntenek, meg­pihenhetnek, mert ismét lesz idén is karácsony, Önöknek és mind­annyiunknak.

Ezekkel a provokatív, mégis meghívó gondolatokkal köszöntöm Kedves Olvasóimat és kívánok egyúttal Önöknek, családjuknak szent karácsonyt, reménytelibb, Isten áldotta új esztendőt.

Várszegi Asztrik
em. pannonhalmi főapát