Szakadékba zuhant egy katonai teherautó, hárman meghaltak

Bukarest |

<p>Életét vesztette három román hivatásos katona, miután teherautójuk szakadékba zuhant egy Arges megyei hegyvidéki úton - közölte pénteken a román védelmi minisztérium.</p>

A baleset csütörtök éjszaka történt, amikor a 40-es campulungi hegyivadász zászlóalj négy járműve az erdélyi Nagysinken (Cincu) zajló nemzetközi hadgyakorlatról tartott hazafelé. A balesetet szenvedett, 13 katonát szállító jármű leghátul haladt a konvojban, amikor - egyelőre tisztázatlan okok miatt - egy éles kanyarban kisodródott az útról, és szakadékba zuhant.

A teherautó rakterében utazó katonák könnyebb-súlyosabb sérüléseket szenvedtek, egyikük pedig sértetlenül megúszta a balesetet. Az utastérben három katona beszorult a roncsok alá: őket csak órákkal később sikerült kiszabadítani, de már nem voltak életben.

Carmen Dan belügyminiszter a mentésben részt vevő alakulatoktól származó információkra hivatkozva azt állította: az első tanúvallomások szerint úgy tűnik, a teherautó fékrendszere hibásodott meg. Adrian Tutuianu védelmi miniszter ezt nem volt hajlandó megerősíteni, azt mondta, a baleset körülményeit a katonai ügyészség vizsgálja.

Klaus Iohannis államfő együttérzését fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak, és mielőbbi felépülést kívánt a sérülteknek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?