Tizennégy keskenyszájú orrszarvú (Diceros bicornis) átköltöztetését kezdte meg a héten a kenyai vadvédelmi szolgálat, hogy a jelenleginél jóval biztonságosabb élőhelyet biztosítson a súlyosan veszélyeztetett állatok számára.
Súlyosan veszélyeztetett orrszarvúkat költöztetnek biztonságos helyre Kenyában
Najib Balala turizmusért felelős kenyai miniszter kedden elmondta, hogy nyolc egyedet a kelet-afrikai ország fővárosa, Nairobi egyik nemzeti parkjából, további hatot pedig egy nakurui természetvédelmi területről szállítanak át az ország délkeleti részén elterülő Tsavo Nemzeti Park új orrszarvú-rezervátumába.
Az elmúlt években az orvvadászat egyre nagyobb méreteket ölt a fekete-afrikai régióban, ahol felfegyverzett bűnszervezetek ölik le az elefántokat az agyarukért és az orrszarvúkat a tülkükért. Az állatok testrészeit gyakran hajóval szállítják Ázsiába, ahol dísztárgyakat készítenek belőlük, vagy a hagyományos orvoslásban használják fel őket.
"Jelenleg nem az állatok számának növelésére koncentrálunk, hanem olyan technológiák bevetésére, amelyekkel hatékonyan tudjuk kezelni a vadállományt a nemzeti parkokon kívül és belül egyaránt" - húzta alá Balala.
A kenyai orrszarvú-populációt 2017-ben 1258 egyed - 745 keskenyszájú orrszarvú, 510 déli szélesszájú orrszarvú és 3 északi szélesszájú orrszarvú - alkotta, míg az állatok száma az 1980-as években még a 400-at sem érte el.
A keskenyszájú orrszarvú súlyosan veszélyeztetett, míg a szélesszájú orrszarvú mérsékelten fenyegetett faj. Májusban három keskenyszájú orrszarvút öltek meg a kenyai Meru Nemzeti Parkban.
Balala szerint a hatóságok azért is csökkentik a keskenyszájú orrszarvúk számát a jelenleg 101 példánynak otthont adó Nairobi Nemzeti Parkban, mert a rezervátum nem bír ennyi állatot ellátni. A Hasadékvölgy tartománybeli Nakuru nemzeti parkban hetven orrszarvú marad az átköltöztetést követően.
"A Tsavo területe óriási, majdnem 19 ezer négyzetkilométer. A kialakított új rezervátum is hatalmas, ami azt jelenti, hogy apránként újabb és újabb orrszarvúkat fogunk átköltöztetni a területre" - jegyezte meg Balala.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.