VIDEÓ: Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb erejű űrrakétáját

Sikeresen tesztelték a világ legnagyobb erejű űrrakétáját

Sikeres tesztet hajtott végre a világ legnagyobb erejű űrrakétájának egy részén az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) - írja a BBC.

Az SLS (Space Launch System) elnevezésű megarakéta hordozórakétájának motorjai több mint 8 percen keresztül működtek, vagyis annyi ideig, ameddig a talajtól az űrig eljutna.

Ez már a hordozórakéta második tesztje, miután az első a hidraulikus rendszer hibája miatt nem volt sikeres.

Az Apolló-korszak Saturn-V hordozórakétájánál is erőteljesebb SLS a tervek szerint - 1972 után először - ebben az évtizedben asztronautákat fog szállítani a Holdra. 

A misszió a NASA Artemis elnevezésű projektjének a része, mely 2017-ben indult. A rakéta egy központi magból áll, valamint négy RS-25 hajtóműből az alján és két kisebb rakétahajtóműből (SRB) az oldalain.

A teszt magyar idő szerint csütörtök este 21.37-kor kezdődött a Mississippi állambeli Stennis űrközpontban, Bay St Louis közelében. A központi magot a B-2 nevű gigászi tesztálláshoz rögzítették. Óriási füstfelhő csapott fel, miközben a motorok beindultak és rázkódott a talaj. A felhő akkorára nőtt, hogy a Goes-16 műhold felvételén is látszott.

Noha a nyolcperces üzemelés volt a cél, a NASA és a Boeing kutatói 250 másodperc alatt össze tudták gyűjteni a kulcsfontosságú adatokat. A csütörtökön tesztelt magot az SLS első repülésekor vetik be, amit 2021 végére terveztek.

Mielőtt a hajtóműveket begyújtották volna, több mint 2,6 millió liter üzemanyaggal töltötték fel a tankot.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?