Sétáltatom a nejlonzacskót

Na nem mintha friss levegőre vágyna szegény. A nejlonzacskók kifejezetten jól bírják a bezártságot. Sőt, mondhatjuk, hogy egyéb vágyaik is szinte minimálisak. Egy műanyag zacskó például a legritkább esetben ideges. Nem is nagyon küzd rohanó korunk stresszes életformájával, és mondjuk a nemi élet se izgatja annyira.

A „sétáltatás” tehát ez esetben inkább csak afféle terminus technicus, amit jobb híján használ az ember. Másként nevezni különben bajos volna azt a két és fél perces és mintegy ötvenméternyi utat, amelyet a szóban forgó nejlonzacskó az élelmiszerbolttól szerény munkahelyemig megtesz.

Gondoljunk csak bele. Nem vitás, hogy a műanyag zacskó korunk technikai vívmánya. Tudós koponyák nemzedékeinek megfeszített agymunkájára volt szükség puszta létrejöttéhez. Valahol, messze, távoli gyárakban, zörgő-zakatoló gépsorok között sok-sok munkás áll váltott műszakban, és a saját két keze munkájával termeli a műanyag zacskót, éjjel-nappal. Állnak ott fáradtan, olykor jókedvűen, olykor másnaposan, máskor meg abszolút fitten a szalag mellett, és csak termelnek és termelnek. A kész terméket meg csomagolják – természetesen nejlonzacskóba –, majd autókra, kamionokra, tán még repülőgépekre is rakják. És mindezt miért? Azért a kábé kétperces, mintegy ötvenméternyi útért, amit ez a sok munkával létrehozott csomagolóanyag a bolttól a rendeltetési helyéig megtesz.

Hát ehhez képest a tiszavirág élete joggal nevezhető maratoni hosszúságúnak. Miért, kérdezzük a költővel? Mire jó ez az egész, ez a rengeteg sürgés-forgás, termelés, igyekvés, munkálkodás? Mire jó, ha a műanyag zacskót, miután betöltötte rendeltetését – azaz két percig burkolt, mondjuk, két kiflit – kidobjuk?

Mert kidobjuk. Voltak bátor és merész szellemek, akik őrült és vad kísérletképpen próbáltak ismét csomagolni valamit a műanyag zacskóba. Ma már tudjuk, hogy fantasztikus vállalkozásuk eleve kudarcra ítéltetett. A műanyag zacskó olyan rémesen vékony, hogy kimondottan csak egyszeri használatra alkalmas.

Hát igazság ez? Hogy ily rövid és tartalmatlan lét után ily hamar ellobbanjon egy műanyag zacskó életének lángja? S ily kegyetlen gyorsasággal hulljon a kukába, majd a szemétdombon kössön ki, ahol a játszi szél felkapja s művészien kidekorál véle egy virágzó galagonyát? Esetleg egy zöldre festett kiskertkaput? Vagy dévajul széthordja a vízparton, az erdőben, a szántóföldeken, amit a horgászok, erdőjárók és mezőgazdászok oly erőteljes kifejezésekkel honorálnak?

Válasz nincs. A nejlonzacskók és a világegyetem rejtélyei kifürkészhetetlenek.