Sanghaj metamorfózisa

A négy-öt méter magas, tíz-tizenöt méter széles töltés tetején létesült, a folyó felől márvány mellvéddel védett elegáns sétány másfél kilométer hosszan húzódik a Huangpu mentén, átellenben az újonnan kiépült, fényűző Putung városrész szívével, a Liucsiacuj pénzügyi-kereskedelmi övezettel. A Bund hírét még a gyarmatosítók vitték szét a világban. Az angolok és az amerikaiak e folyóparti töltés mentén hozták létre kelet-kínai központjukat, európai, amerikai városrészt teremtve az akkor még csak félszázezres település szívében. A kínaiak a fő bevételi forrásnak számító tengeri kereskedelem helyi ütőerétől, a Huangputól távolabbra szorultak, többségük bűzös, járványveszélyes nyomornegyedekben élt.

A helybeliek sokáig nem szerették a Bundot. A mellette kiépült palotamonstrumok gyarmatosító gőgöt tükröznek túlméretezett, gigantomániás hivatalokkal, bankokkal, szállodákkal. A városrész tövében terül el az a park is, amelynek kovácsoltvas bejáratára egykor kiírták, hogy „Kutyát és kínait behozni tilos!”

A sanghajiak utóbb hozzászoktak, majd meg is szerették a Bundot. Az utóbbi tíz évben fényűző világvárossá fejlődött Sanghaj becsben tartja sok szempontból rossz emlékű centrumát, és igyekszik hasznot húzni ismertségéből. A paloták gondosan felújítva, derűs, világos színekre festve, reflektorok sokaságától megvilágítva már nem tűnnek félelmet gerjesztő erődöknek. A túlpartról káprázatos, futurisztikus panoráma tárul a Bundon sétálók szeme elé: kétszáznál több elegáns felhőkarcoló változatos, egyedi, leleményes formáinak és színeinek mozgalmas együttese, nemes építőanyagok, villódzó fények. A hatalmas fénytablók vízesésszerűen mozgó fényei lezuhognak a felhőkarcolók magasából a folyó tükrére, és visszaverődve, megsokszorozódva terülnek szét a sétálók káprázó szeme előtt. Kecses hidak ívelnek át a Duna szélességű Huangpun, alatta pedig közúti és gyalogos alagutak vezetnek.

Tíz éve érdektelen, lapos túlpartot láthatott a szemlélő a Bund még kopottas, repedezett betonpárkánnyal védett, töredezett kövezetű sétányáról. Egyetlen toronyépület, a Kelet Gyöngye állt a Huangpu keleti partján, a Putung városrészben. A Kelet Gyöngye – 468 méterével a legmagasabb tévétorony Ázsiában – 1995-ben készült el, mintegy a fényes jövő előlegeként.

Teng Hsziao-ping, a kínai reformok építőmestere legkedvesebb álmaként dédelgette élete utolsó éveiben a tervet, hogy Sanghajt Kelet-Ázsia legnagyobb pénzügyi és szolgáltatási központjává tegye. „Építsünk itt egy évtized alatt gazdag világvárost” – mondta, amikor súlyos betegen utoljára ellátogatott Sanghajba a kilencvenes évek elején. Utolsó nagy erőfeszítéseként sikerült még elfogadtatnia tervét a kommunista párttal, legyőzve a vezetőség köreiben mutatkozó ellenállást.

A Putung városrész viskói tíz éve alig látszottak ki a mocsaras térség sarából. Aszfaltozatlan, gidres-gödrös útjain biciklik, triciklik, ember vagy öszvér vontatta kordék döcögtek, itt-ott egy-egy gépkocsi. A tévétorony tövében azonban már látható volt a Teng által megálmodott pazar új világváros makettje: az idegenvezetők büszkén magyarázták a külföldieknek, hogy tíz év múlva valóság lesz belőle.

Ha most széttekint az idegen a Kelet Gyöngye kilátóteraszáról, megállapíthatja, hogy minden úgy valósult meg, ahogy a maketten volt, csak éppen minden fényesebb, csillogóbb a valóságban. A felhőkarcolók közötti széles utakon elegáns autók cikáznak, az utak rengetegét szépen ápolt parkok zöldje tagolja.

A kínai Manhattan – mondják egyes külföldiek, Manhattan és Putung azonban nagyon eltérő városrendezési elvek alapján épült ki. A helybeliek nem is a New York-i városrészhez hasonlítják az új övezetet. Számukra az egykori brit gyarmatbirodalom gyöngyszemének tartott, 1997 óta ismét Kínához tartozó Hongkong pazar eleganciája volt a minta. Annyi bizonyos, hogy a Putung-övezetnek nincs oka szégyenkeznie a hasonlítgatások miatt.

A sanghaji vezetők a Nép téren álló Várostervezési Kiállítási Csarnokban már közszemlére tették a következő évtizedre vonatkozó terveket, amelyek az eddigihez hasonló nagyságrendű építkezéseket irányoznak elő. Nagy részüknek már 2010-re, a világkiállításra meg kell valósulniuk. Szerte a városban látni a félig kész, újabb épületcsodákat a könnyen összeállítható és gyorsan szétszedhető bambuszállványzatok mögött. S hogy az újabb tervek is megvalósulnak a kitűzött időre, abban a történtek után nincs okunk kételkedni.

A varázsos változás egyébként már most sem korlátozódik a Putung-övezetre. A régi Puhszi (a Huangputól nyugatra eső városrész) is felhőkarcolók erdejévé vált. A toronyházak között olyan, kevésbé égbetörő, de megragadó építészeti remekek húzódnak meg, mint például az operaházként is használt Nagy Színház. Egyre kisebb területre szorul vissza a sikátorváros, amelynek nyomorúságos, földszintes házaiban, parányi, fojtó levegőjű kamrácskáiban kínaiak nemzedékei élték le életüket. Lakói a külső városrészekben épülő, érdekes formájú toronyházakból álló, tetszetős lakótelepekre költöznek.

Sanghajt két-háromszintes, négy-hatsávos utak hálózzák be. A repülőterekre széles autópályákon lehet eljutni. A Putung reptérre vezető autósztráda mellett és fölött pedig nesztelenül suhan magasra emelt pályáján a mágnesvasút – néhány perc alatt kiér utasaival a belvárosból a repülőtérre, mintegy előbbre hozva a repülés élményét.