Sándor György humoralista 80 éves

Budapest. Sándor György Kossuth- és Jászai Mari-díjas előadóművész, humoralista, a nemzet művésze április 4-én lesz nyolcvanéves.

1964-ben az Egyetemi Színpadon Emlékszem még nagyanyámra című magánszámával indult önálló előadóművészi pályája, ebből lett később kibővítve az Én egy an(alfa)béta vagyok című, hivatalosan is első műsora. Tevékenységének híre terjedt, hamarosan a Vidám Színpad szólistája lett, majd a Mikroszkóp Színpadon is fellépett.

Sándor György jellegzetes gesztikulációval, mimikával kísért előadóestjeivel hamar népszerűvé vált, már az 1970-es években is tanulmányok jelentek meg róla Molnár Gál Péter, Kőszeg Ferenc és Szalay Károly tollából. A költőt Zelk Zoltán szópantomim művésznek nevezte el, a Humorlexikon szerint „olyan összefüggéseket teremt a szavak között, amelyekkel új tartalmat ad a kifejezéseknek. Váratlan asszociációkat fedez fel, amelyeket a színész előadásmódjával felerősít.”

Nyelvi leleményei miatt hasonlították Karinthyhoz, de mondták azt is, hogy a hatvanas évek két nagy tehetséget adott a magyar humornak, Hofi Gézát és Sándor Györgyöt. Míg az előbbi a plebejus, addig Sándor György az intellektuális humorban szerettette meg magát. Több mint négy évtizedes pályáján tucatnyi önálló műsoros estje volt (Lyukasóra, Micimackómédia, Mágiarakás, A legvidámabb barokk, Több őrült naplója, A Semmittudás Egyeteme, Válogatott jellemtelenségeim). Legismertebb jelenete az volt, amikor egy forgalmas pesti aluljáróban a Burda divatlap szabásmintáját térképnek használva a Majtényi Frigyes utca után érdeklődött.

Több könyve is megjelent, többek között a Hogyan lettem humoralista? (1975), a Nézeteltérítés (hét szerzői est, 1985), a Mágiarakás (válogatás, breviárium, 1989), a Nagy Bandó Andrással közösen készített Furcsa pár-beszéd (2007), és a Hármaskönyv, amelynek harmadik kötete a Kivezetés a szépirodalomból – olcsó vászonkötésű mókás rémtettek címet kapta.