Jean-Jacques Rousseau saját bevallása szerint „rövid emlékezetű“ volt.
Rousseau a biflázás ellen
Jean-Jacques Rousseau saját bevallása szerint „rövid emlékezetű“ volt. Ezt a megállapítást többek között arra a megfigyelésre vezette vissza, hogy a párizsi szalonokban nem tudott elvárásainak megfelelően helytállni, mivel nem emlékezett a korábbi szellemes mondásokra, utalásokra, így nem tudott sziporkázó válaszokat adni. Egy darabig azzal próbálkozott, hogy színészeket figyelt, s azok memorizálási technikáit igyekezett elsajátítani. De ez sem segített. Idővel ráébredt arra, hogy „beteges“ feledékenysége lelki eredetű, mert görcsös állapotba került az ilyen pszichikai megmérettetések alkalmával, ám amikor szabadon ír, akkor minden eszébe jut. Ezért arra sarkall mindenkit, hogy hagyatkozzanak az érzelmekre, a szavak majd ehhez idomulnak: „A dolgot jegyezd meg – a szavak majd megtalálnak.“ Ezt nevelési elvei között is fontos szabálynak tekintette, ezért fellépett a korabeli nevelési elv, a bifláztatás (magoltatás) ellen. Az Emil, avagy a nevelésről című művében azt ajánlja a tanároknak, hogy értelmezni kell megtanítani a diákot, nem a szó szerinti betanulás technikáját kell elsajátíttatni.
(Forrás: Harald Weinrich: Léthé, Atlantisz K. Bp. 2002)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2012. 08.19.
M. Knopfler: Kill To Get Crimson
2012. 08.19.
Továbbra is tart a harc
2012. 08.19.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.