Római kori törvénytáblát tártak fel a régészek Komárom mellett

Szőny |

<p>A római korból származó bronz törvénytáblát tártak fel régészek Szőnyben, az egykori Brigetio polgárváros és katonai tábor területén - hangzott el a M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.</p>

Számadó Emese, a komáromi Klapka György Múzeum igazgatója elmondta: a mostani felfedezés nem az első hasonló jellegű lelet a környéken, a régészek 1930-ban már rábukkantak egy hasonló törvénytáblára, amelyet a Nagy Konstantinként is ismert I. Constantinus és Licinius császárok közösen adtak ki 311-ben. Brigetio a korban a régió fontos településének számított, hiszen itt állomásozott a Pannonia provincia külső határát, a limest védő négy római légió egyike.    A lelet jelentőségét az adja, hogy a táblán megörökített rendelkezéseket meghozó Philippus Arabs császár (244-249) összesen 80 törvényt adott ki ötéves uralkodása alatt, azonban ezekből - a most megtalált táblával együtt - csupán kettő maradt fent feliratos formában - hangsúlyozta Számadó Emese.    A múzeumigazgató kitért arra is, hogy a töredékes formában, 6 darabban megtalált törvénytábláról láthatóan megpróbálták eltüntetni a császár nevét. Mindez azért történhetett, mert Philippus Arabs elődje, a nagy népszerűségnek örvendő III. Gordianus meggyilkolása árán került a trónra, ezért halála után a római szenátus emlékezetének elátkozásával (damnatio memoriae) sújtotta, vagyis minden lehetséges helyről megpróbálták eltüntetni a császár és családja nevét.    A törvénytábla tartalmát töredékessége miatt csak a korábban megtalált első szőnyi törvénytábla nyelvezetének, stílusának segítségével sikerült kikövetkeztetni. A kutatók szerint a táblán megörökített rendelkezések a katonáknak biztosítottak különféle privilégiumokat és adókedvezményeket - mondta el Számadó Emese.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?