Panoráma

Ritka Mozart-portré kelt el négymillió euróért

Ritka Mozart-portré kelt el egy szerdai párizsi árverésen négymillió euróért, a korábban becsült ára négyszereséért.
MTI

2019. november 28. 13:45

Mozart
Kép: Reuters

A festmény egyike annak a négy portrénak, amely még életében készült a zeneszerzőről. Az 1770-ből származó portré egy magángyűjtemény darabja volt. Szerdán a Christie's párizsi árverésén lehetett rá licitálni.

A kép előzetesen becsült árát 800 ezer–1,2 millió euró közé tették, ám a licitharc végén négymillió eurónál csapott le a kalapács.

A festmény, amelyet Giambettino Cignarolinak olasz mesternek tulajdonítanak, a 13 éves Mozartot ábrázolja. Az olajvászon képen a fiatal zenész csemballónál ül fehér parókában és a korszak divatos vörös szalonkabátjában. A Christie's szakértője szerint a kép jelentőségét emeli, hogy a vásznon látható a kotta is, amiből Mozart játszik. Egyes szakértők szerint egyik saját műve lehet a kottatartón.

A festmény születésének idején Mozart Olaszországban utazgatott, zenei tanulmányokat folytatott és koncertezett.

A portrét Mozart egy vendéglátója, a velencei Pietro Lugiati rendelte meg egy orgonakoncert után, amit Mozart adott 1770 januárjában Veronában.

A zeneszerző 1756-ban született Salzburgban és 1791-ben hunyt el.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk

Még nem tudni, lebontják-e a felrobbant lakóházat

Híd-lista: politikusoktól egészen a nyugdíjasokig

Újabb halottak Pozsony belvárosában – ezúttal férfiak

Ruszó Tibor bejutott az X-Faktor döntőjébe

Trump finoman megfenyegette Kim Dzsong Unt

A kedvenc a legjobb európai film

Legfrissebb galériák
Olvasta már?

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.