Rettegett Iván mindenütt pánikot kelt

Georgetown. Hatvanötre emelkedett tegnapra az Ivan hurrikán halálos áldozatainak száma a Karib-tengeri térségben. A hurrikán erejéből némileg veszítve vasárnap a Kajmán-szigeteken söpört át, tegnap reggel Kuba nyugati partja felé tartott, ahová a délutáni órákban várták megérkezését.

Jamaicán a széllökések és a viharos esőzések legkevesebb 19 ember halálát okoztákReuters-felvételKubában összesen 1,6 millió embert költöztettek el otthonából, sokan rokonaiknál találtak menedéket. Hétezer turistát szintén evakuáltak, iskolákban, tornatermekben, illetve – most először – az amerikai megszállás esetére készített alagutakban helyezték el őket. José Rubeira, a kubai meteorológiai központ igazgatója szerint 1959 – Fidel Castro elnök hatalomra kerülése – óta nem közelített ilyen pusztító szélvihar a szigetországhoz, mint a Rettegett Ivánként emlegetett hurrikán.

A kubaiakat vasárnap reggel a hivatalos rádióadók felszólították: „vegyék fel harcálláspontjukat és tegyenek fegyelemről tanúbizonyságot”. Maga Castro járt elől jó példával: szombat este a hurrikánnal kapcsolatos védelmi intézkedésekről szóló négyórás tv-műsorban szerepelt. A hurrikán várhatóan a leghíresebb szivarokat előállító Pinar del Rio tartományt, illetve a szomszédos Havanna tartományt sújtja majd leginkább. Leállt a vasúti közlekedés, bezárták a kikötőket, és szünetel valamennyi külföldi és belföldi légi járat. A hatóságok reményei szerint ma talán újra indul a légi forgalom.

Mexikóban szintén felkészültek a szélvihar érkezésére: a Mexikói-öböl négy szigetét kiürítették és riadót rendeltek el Cancún üdülőhelyen is. Floridában is készülnek a Charley és a Frances után immár a harmadik idei ciklonra. Az állam déli részén fekvő Keys szigetcsoportról 80 000 embert menekítettek ki, Jebb Bush kormányzó a szélvihar útvonalának bizonytalansága miatt szükségállapotot rendelt el a szövetségi állam délkeleti részén.

A szélvihar szombaton Jamaicára csapott le, ahol a széllökések és a viharos esőzések legkevesebb 19 ember halálát okozták. Grenada szigetén legalább tizenheten haltak meg, a kormány közlése szerint a sziget területének 90 százalékán súlyos károk keletkeztek. Vasárnap a Kajmán-szigetekre csapott le, és bár a hurrikán a nap folyamán valamelyest veszített erejéből: óránként 250 kilométeres sebességűre enyhült, amint a 45 ezer lakosú, három szigetből álló brit terület középpontja felé közeledett. A szakemberek rögtön figyelmeztettek arra, hogy a Saffir-Simpson skálán a legerősebb 5-ösről 4-es fokozatúra visszaminősített Ivan még mindig hatalmas károkat okozhat és könnyen felerősödhet. Egyes jelentések szerint később vissza is minősítették ötös fokozatúra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?