Rekordmagasságban az elhízott felnőttek aránya az Egyesült Államokban

New York |

<p>Hat amerikai államban növekedett és egyetlen egyben sem csökkent tavaly az elhízott felnőttek aránya, illetve rekordot jelentő, húszra nőtt azon államok száma, ahol a felnőttek legalább 30 százaléka elhízott - derült ki a frissen közzétett adatokból.</p>

A kormányzati adatokra épülő jelentést a Trust for America's Health elnevezésű szervezet és a Robert Wood Johnson Alapítvány készítette. Az adatok azt sugallják, hogy a helyzet annak ellenére is súlyosbodik, hogy számos ismert személyiség, köztük az amerikai first lady, Michelle Obama is igyekszik felhívni a lakosság figyelmét az országban járványszerűen terjedő elhízás veszélyeire, és számtalan kezdeményezés született már a probléma kezelésére.

Az adatok szerint tavaly az összes államban meghaladta a 20 százalékot az elhízott felnőttek aránya. Negyvenkettőben a 25 százalékot és most először két államban, Mississippiben és Nyugat-Virginiában a 35 százalékot is túllépte a mutató. Egy évvel korábban 13 állam volt 30 százalék felett és 41-ben volt legalább 25 százalékos a felnőttkori elhízási arány. 2011 és 2012 között mindössze egy államban emelkedett az elhízottak aránya.

Növekedést könyvelt el 2013-ban Alaszka, Delaware, Idaho, New Jersey, Tennessee és Wyoming. Összességében az amerikai felnőtt lakosság valamivel több mint kétharmada küzd túlsúllyal, és továbbra is nagyjából egyharmada elhízott. A gyermekkori elhízás mértéke nem változott: 2012-ben nagyjából minden harmadik 2 és 19 éves kor közötti fiatal túlsúlyos, vagy elhízott volt, hasonlóan az előző évtized mutatóihoz.

Az elhízottak magas aránya összefügg egyebek közt a szegénységgel, mivel a rosszabb körülmények között élők nehezebben jutnak hozzá egészséges ételekhez és a kevésbé biztonság környékeken nehezen lehet a szabadban sétálni, játszani.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?