Másfél száz fiatal érkezett az ország egész területéről Gombaszögre a Fiatal Reformátusok Táborába. A rendezvény fő célja az értékmegőrzés és -átadás, valamint a felnövekvő nemzedék jelenlegi gondjainak elemzése és megoldásainak keresése.
Református tábor Gombaszögön
Én népem
Erdélyi Géza püspök szerint nagyobb figyelmet kellene fordítani állami szinten a fiatalokkal való foglalkozásra. Véleménye szerint ugyanis az ország jövője a mostani fiatalok kezében van. A táborlakók több érdekes előadás mellett megtekinthették Somogyi Alfréd Én népem című filmjét, mely a gömöri egyházmegyében készült, nagy érdeklődéssel kísérték Géresi Róbert előadását, mely a New Age-ről elnevezésű új mozgalomról szólt, valamint annak a keresztyénségre való kihatásait elemezte.
Ötletbörze
A táborban ötletbörzét is szerveztek, ahol különböző szolgálati területek mutatkoztak be. A fiatalok megismerkedhetnek az egyházi gyerekmunka, az ifjúsági munka, a diakónia, az újságírás, az iszákosmentő misszió, a börtönmisszió, a tábori lelkészség, a keresztyén könnyűzene, a kóruséneklés legújabb eredményeivel és módszereivel.
Egész héten folytak a tábori méta-, röplabda-, sakkbajnokságok, valamint számos játékos vetélkedőn is összemérhette tudását az ország minden részéről, hiszen Gombaszögön igazi tábori körülmények között szórakoznak a fiatalok.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.