Putyin turistának öltözve kémkedett Reagan után?

Moszkva |

<p>Vlagyimir Putyint fedezte fel egy régi fotón Pete Souza, akit a minap neveztek ki Barack Obama elnök Fehér Ház-i fotósává: úgy látta, hogy a Ronald Reagan néhai amerikai elnök moszkvai látogatásáról készült képeken Vlagyimir Putyin is látható turistának öltözve.</p>

Orosz lapok cáfolták pénteken az állítást.

Reagan 1988-ban járt Moszkvában, s egyéb programjai között sétált egyet a Vörös téren. A képen az előtérben az amerikai elnök látható, amint kezet nyújt egy tíz év körüli kisfiúnak, körülöttük a kíséret tagjai - közöttük mintha Szergej Lavrov mai külügyminiszter is látható lenne - mögöttük a teljesen üres Vörös tér, s a kisfiú mögött egy szőke férfiú csíkos pólóban, nyakában fényképezőgéppel és fénymérővel.
    A Komszomolszkaja Pravda című lap pénteken cáfolta, hogy az "ármányos oroszok a véletlenül arra járó turista szerepében egy KGB-ügynököt küldtek a vendég elé".
    A lap szerint mindenekelőtt köztudott, hogy Putyin a külföldi hírszerzés munkatársaként az adott időpontban Drezdában dolgozott, és semmi ok nem volt arra, hogy Reagan látogatására éppen őt hazahívják. Másodszor is az "ál-Putyin" jobb csuklója üres, noha köztudott, hogy ott hordja karóráját - írta a lap.
    Mindezek alátámasztására közölt egy képet, amely akkoriban Berlinben készült Putyinról és feleségéről, Ljudmilláról. Tény, hogy a képen a mai kormányfő jóval teltebb a Vörös téren látható turistánál, továbbá sokkal vékonyabb, és egészen másképpen nő a haja, vagyis tulajdonképpen jól látható, hogy nem azonos a két személy. Tény azonban, hogy Putyin jobb csuklóján a berlini amatőr felvételen sincs karóra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?