Putyin sorra eltávolítja a Jelcin-éra milliárdosait

Teljesen világos ugyanis, hogy a Jukosz-vezér aligha számíthat igazságos bírói ítéletre, függetlenül attól, hogy bűnös vagy sem. A mai orosz viszonyok között aligha akad bíró, aki a nagypolitika szándékával ellentétes ítéletet merne hozni. Hodorkovszkij sorsáról a Kremlben fognak dönteni. Azaz, már döntöttek is. De mi késztette az orosz elnököt arra, hogy felvállalja az ügyben az ellenzéki politikusok haragját, a nagytőke nyílt ellenszenvét, a külföld értetlenségét és a gazdaság megingásának veszélyét?

Egyértelmű válasz nincs erre a kérdésre. A legtöbben azt feltételezik, hogy Hodorkovszkij megsértette a Putyin hatalomra kerülése után az oligarchákkal kötött szóbeli alkut. Az egyezség értelmében a milliárdosok vállalták, hogy távol maradnak a politikától, cserébe viszont megőrizhetik vagyonukat. A Jukosz ennek ellenére az elmúlt években kétségtelenül igen buzgón munkálkodott azon, hogy erős politikai hátteret hozzon létre. A legnagyobb orosz olajcég több tulajdonosa és alkalmazottja is bent ül a dumában. Hodorkovszkij bőkezűen támogatta nemcsak a liberális ellenzéket, hanem, például, a kommunistákat is. Amíg mindez csak a mindenkori adótörvények befolyásolására vonatkozott, addig a hatalom lenyelte a békát. Hodorkovszkij azonban egyre nyíltabban pedzegette saját politikai ambícióit is. Putyin és a szilovnyikik (az egykori pétervári KGB-sek) számára betelt a pohár.

Nehéz lenne tagadni, hogy az oligarchakaszt már puszta létével is akadályozza az egészséges piacgazdaság kialakulását Oroszországban. Putyin valószínűleg sokak véleményét fogalmazta meg a hónap elején a The New York Timesnak adott interjújában, amikor azt mondta: „létezik nálunk az embereknek egy kategóriája, akik egy éjszaka alatt milliárdosokká váltak. Őket az állam nevezte ki milliárdosokká”. Azaz, az állam vissza is vonhatja tőlük ezt a státust. Az orosz társadalom döntő része támogatja is az elnököt ebben, ha úgy tetszik, Putyin a kezdetek kezdetétől mandátumot kapott az oligarchaellenességre.

A probléma abban áll, hogy az államfő az elmúlt három évben nem tudott létrehozni egy olyan politikai struktúrát, amely valódi hátországként szolgálhatna Oroszország modernizációjához. A csinovnyikok, karrieristák és talpnyalók mesterséges szövetségeként felülről összeeszkábált Egységes Oroszországnak nagyjából annyi köze van a normális politikai párthoz, mint a Brezsnyev-féle SZKP-nak volt. Ennek a hátországnak a hiányában viszont marad a régi, jól bevált módszer, a politikai ellenfél börtönbe zárása, vagy száműzetésbe kényszerítése. Putyin abszurd helyzetbe hozta saját magát: az ország törvényesen megválasztott elnökeként, a választók elsöprő többségének a támogatásával kizárólag a terror és a megfélemlítés eszköze maradt a számára. Ez pedig könnyen kétélű fegyvernek bizonyulhat.

Hodorkovszkij drasztikus letartóztatásának következményeként megmerevedett a frontvonal az oligarchák és az autokraták között. Azt a törékeny társadalmi békét, amely Putyin elnökségének elmúlt három és fél évét jellemezte igen nehéz lesz helyreállítani. Bár a decemberi parlamenti és márciusi elnökválasztások után némileg megnyugodhatnak a kedélyek, ez legfeljebb olyan tűzszünetet eredményezhet, amelyben egyik fél sem bízik meg a másikban. A talpon maradt milliárdosok angol futballklubokba mentik majd a pénzüket és ez érzékenyen érintheti az orosz gazdaságot. A tőke kimenekítésére válaszul a távirányított orosz főügyészség újabb akciókba kezdhet, amely csak felgyorsítja a vagyonok menekülésének folyamatát.

Az teljesen egyértelmű, hogy a homályos jelcini privatizáció felülvizsgálata nem járható út, hiszen szétzilálná az elmúlt tíz év eredményeit is. Alternatíva egyedül az lehet, ha a nagytőke és a hatalom valamilyen módon ki tud egyezni egymással. Vállalható kompromisszumként szóba jöhetne egy, a törvénytelen úton megszerzett vagyonok után kivetett egyfajta különadó. Ez az adó nem jelentene újraállamosítást és nem lehetne ürügy a vagyon nagyon is kétes kimenetelű újraelosztására sem. Ugyanakkor biztosíthatná, hogy az egykor fillérekért elkótyavetyélt vállalatok ellenértékéből az államkincstár mégis csak lásson valamit. A Mihail Hodorkovszkijhoz hasonló, a megszerzett vagyont valóban jól menedzselő oligarchákból így nem válnának áldozatok, Oroszország pedig előre és nem hátra lépegetne a demokrácia útján.

Moszkva, 2003. október