Pozsony, 2006. július

Balaton – sokunkban sok mindent idéz fel ez a szó: egy-egy régi, kedves emléket, halászlét bográcsban, egy tányér túrós csuszát tejföllel vagy egy finom diós palacsintát és persze felhőtlen, véget nem érő strandolást. Gyerekkorunkban szüleinkkel minden nyáron voltunk a Balatonon, és szinte magunkénak éreztük Balatonföldvárt s ami elválaszthatatlanul hozzá tartozott: a kempinget, a szabadtéri mozit, a kis családias hangulatú éttermeket kockás abrosszal és persze a koncerteket. Az ABC-áruházat, ahonnan a reggelire vásárolt teavaj meg a péksütemény teljesen más ízű volt, mint az otthoni; a kis butikokat divatos holmikkal és mindenféle érdekes, vagány dísztárgyakkal, amilyeneket annak idején otthon, Szlovákiában még nem lehetett kapni; a túlzsúfolt, hosszú éjszakába nyúló hangulatos diszkókat na meg a felejthetetlen Bródy-szerzeményt. Vagy talán van olyan ember, aki Földvár felé, félúton titokban nem remélte, hogy megpillantja az út szélén ballagó zenészt fehér vászoningben, gitárral a vállán?

Aztán tizenévesen mi is elkezdtük járni a saját utunkat, lassacskán abbamaradtak a közös családi kirándulások. Helyette jöttek az inkább kalandot és izgalmat, kihívást jelentő felfedező utak, ezúttal barátokkal. A nagyvárosok, Brünn, Prága, Moszkva, Budapest mellett bejártuk Erdélyt is, ahonnan minden alkalommal nagyon erős, bensőséges, sokszor megható élményekkel gazdagodva tértünk haza. A nyarak fő programja a felejthetetlen művelődési táborok és a biciklitúrák lettek. Aztán később nyugat felé is elindulhattunk. Változott a világ. Kitárultak a kapuk Bécs, Velence és London felé...

Most, ezen a hétvégén, három kisgyerekkel, húsz év kitérő után ismét Balaton felé vettük az irányt. Velünk tartott nővérem és öcsém is családostul. Tehát újra együtt a család. Ezúttal az északi parton ütöttünk tanyát egy kis házikóban. A szobafoglalás után újabb emlék zakatolt elő a múltból. A tó vonalát követő vasúti sínek, amelyek bizony már sok boldog és tragikus pillanatnak voltak a szemtanúi, most csak néhány méterre szaladtak a háztól. Történetesen a gyalogos és a gépkocsi átkelő is ott volt a közelben, így az elég gyakori járatok figyelmeztető jelzéssel robogtak el mellettünk. Mint ahogy az lenni szokott, a dudaszóra a felnőttek a szívükhöz kaptak, a csecsemők meg álmukban is felsírtak. A harmadik napon már észre sem vettük a dübörgést, hiszen ez is hozzá tartozik a balatoni nyárhoz.

Tizennyolc nap szabadságra utazott haza Skóciában élő barátnőnk fiával és lányával a nagyszülőkhöz. Erre a hétvégére meghívtuk őket, jöjjenek, nézzék meg a Balatont. A zord, esős klímát otthon hagyva a gyerekek vígan mártóztak meg a kellemes hőmérsékletű vízben. Ahogy mi felnőttek, ők is örültek a találkozásnak, hiszen a tavalyi évben Edinburghban szinte napi kapcsolatban voltunk. Sok mondanivalónk volt, nekünk is, nekik is. Külön élmény volt számukra a kora reggeli és az éjszakai fürdés, ami otthon az Északi-tengerben igazán elképzelhetetlen, még ilyenkor, nyáron is.

Egész héten tartotta magát a kánikula. ĺgy a napokat a strand árnyas fái alatt meg a vízben töltöttük, esténként a házat körülvevő kertben találtunk elfoglaltságot. Sógornőnk bográcsgulyása nagyszerűen sikerült, a gyerekek meg ideiglenes színházat rendeztek be a ház melletti fészerben, ahol mindenkinek kötelező volt legalább egy műsorszámot előadnia.

Egyik este mégis felkerekedtünk. A badacsonyi pincék között kanyargó úton a végcél a Kisfaludy-házban kínált halászlé volt. A meseszép kilátás lenyűgözött mindnyájunkat. A tó méltóságteljesen terült el a hegy alatt, a türkizkék víztükör lágyan ringatta a hófehér vitorlákat, és az esti utasszállítók innen fentről kicsiny játékhajóknak tűntek, amelyek bátran szelik át a magyar tengert.

A finom vacsora, a szép kilátás és a nagyszerű kiszolgálás után kedvünk volna még sétálni és megkóstolni egy-egy pohár bort a pincék árnyékos teraszán. Na de három kisgyerekkel?! Mint ahogy ez az utóbbi néhány évben lenni szokott, ezt is elraktározzuk a vágy-gyűjteményünkbe, tudva, hogy eljön az az idő, amikor a gyűjteményt újra felnyitva már teljesülhet ez a kívánságunk is.

A borkóstoló helyett másnap a strandon, együtt a gyerekekkel traubiszódát iszunk, lángost és diós palacsintát eszünk. Vajon húsz év múlva majd ők is emlékeznek az ízére?