Pozsony, 2006. január

Kontinenst nem váltottunk, csak országot, így folytatnám havi beszámolóim írását családi programjainkról, igaz már innen, itthonról.

Éppen a karácsonyi ünnepekre érkeztünk meg Szlovákiába, az ott kellemes, általában nulla fok alá nem süllyedő hőmérséklet után a kelet-szlovákiai Bártfán igazi télbe csöppentünk. Két karácsony és egy újév fért bele a kelet-szlovákiai tartózkodásba, férjem családja ugyanis a hagyományos keresztény szenteste után január 6-án a saját, a pravoszláv egyházi karácsonyt is megünnepli, minden hagyományával és szépségével együtt. Ilyenkor mindig már hetekkel előre örülök a finomságoknak, amelyeket a mi vidékünktől teljesen eltérő menü kínál aznap este. Az ételek többségében megjelenik az illatos erdei gomba és az ízletes savanyú káposzta. A régi időkben szokásos kilenc fogás helyett ma már csak hatot főznek, és bizony lassan kell falatozni, hogy mindennek jusson hely a bendőben.

Élveztük a telet, szánkóztunk, síztünk, és jó volt újra családi körben üldögélni, beszélgetni. Ez a kellemes hangulat folytatódott szüleimnél, amikor a székhelyünket keletről nyugatra helyeztük. Megérkezésünk előtt hullott le az a hatalmas mennyiségű hó, ami még néhány helyen jég formájában a mai napig is tartja magát. A hótorlaszok és a tömött szlovákiai vonatok ellenére szerencsésen hazaértünk. A gyerekek mámoros állapotban élvezték a nagyszülők kényeztetését, az ajándéközönt és újra a telet.

Mégis, egyik nap aztán megkezdődtek számukra is a hétköznapok. Újra Pozsonyban. Munkába, oviba indultunk. Lányom régi óvodájába kezdtek újra a gyerekek, s már az első héten sajnálattal konstatáltam, hogy bizony még mindig van hely, ahol nem a gyerekek érdekei helyeződnek előtérbe. Olyan munkaerőt is alkalmaznak ugyanis, akinek a viszonya a gyerekekhez, ki kell mondani, minősíthetetlen! ĺgy kisfiam, aki külföldön tíz hónapig probléma nélkül eljárt az oviba, most a harmadik naptól kezdve hangos zokogással ébred, és nem akar óvodába menni. A szülő pedig gondolkodhat, mi lenne a legjobb megoldás. Új óvoda – újabb váltás? Harc az óvónő ellen? Nem, nem csak az én fiamnak van ilyen problémája. Bárhogyan és bármelyik oldalról nézem is a dolgot, sehogyan sem értem, miért nem a gyerekek érdekei a fontosak egy óvodában?!

Közben kislányommal, Oksanával készülünk a beiratkozásra, Skóciában már egy félév erejéig belekóstolt az ottani iskola ízébe, azért mégis nagy az izgalom, milyen lesz az új hely. Közben intézem a hivatalos ügyeket, mert hiába intézkedtem kiutazásunk előtt a biztosítókban, orvosoknál, munkahelyeken, hogy a papírjaink rendben legyenek a kinn töltött időszakban is, a tíz hónap alatt az éppen engem érintő törvények közül három is megváltozott, ami most, hazaérkezésünkkor derült ki, tehát folytathattam ott, ahol egy éve abbahagytam. Annyit viszont le kell szögeznem, hogy az összes hivatalban nagyon kellemes és segítőkész hölgyekkel találkoztam, ami rendkívül sokat segített bonyolult ügyeim elrendezésében.

A hétvégén barátnőm kerek születésnapját ünnepelte. Középkorúak lettünk? Ez azt is jelenti, hogy e barátságok már néhány évtizede tartanak, és nem szakadtak meg. Nagyon jóleső érzés, és valami melengető biztonságot jelent.

Hogy milyen itthon? Nagyon jó! Egy év idegenben sokat adott mindegyikünknek, sok szépet, érdekeset láttunk, tapasztaltunk. Az emberek, a környezet kedves és kellemes volt. Mégis. A húszéves barátságokat, a régi ismerősöket, a családot, az otthont úgy tűnik, mégsem helyettesítheti az új világ. Legalábbis számomra.