Pozsony, 2006. április

A kicsiny Zójával a tavasz is megérkezett. A sálak, kesztyűk, sapkák felkerültek a polcra, a télikabátok a szekrényben hátra. Mint minden tavasszal, most is kiderült, hogy a gyerekek minden cipőt és tavaszi kabátot kinőttek, úgyhogy nincs mit tenni, vásárolni indulunk. Megpróbáljuk úgy intézni, hogy elkerüljük a hatalmas bevásárlóközpontokat. Körülbelül két éve történt, amikor egy fárasztó munkanap után az egyik legforgalmasabb bevásárlóközpontban a korlátnak támaszkodva a kavargó tömeget nézve egy barátnőmre várakoztam, aki történetesen késett vagy fél órát, s akkor tudatosítottam, hogy miért is olyan rosszak a gyerekeim, ha ilyen helyen vagyunk, hisz nekem is belefájdult a fejem. Rájöttem, hogy ettől az idegesítő közegtől vadulnak meg, és nem is csoda, ha nem tudnak nyugodtak maradni. Azóta, ha lehet, nem visszük őket üzletek közelébe, szerencsére nem is hiányzik nekik.

A két nagyobb gyerek (6 és 4 éves) elhatározta, hogy a hétvégeken ezentúl ők készítik el a reggelit. Abba szerencsére beleegyeztek, hogy a teát és a kávét ránk hagyják, így nem rettegek, hogy melyik pillanatban forrázzák le magukat vagy egymást. Tehát szombaton és vasárnap, no meg ünnepnapokon ezentúl párommal csak helyet kell foglalnunk a terített asztalnál. Reggeli után rögtön játszani hívnak, sajnos ezt a kérést mostanában gyakran vissza kell, hogy utasítsam, hiszen szinte minden időmet a kisbabával töltöm. Ezt a tényt, nem panaszkodhatom, igazán sportosan veszik, de persze azért újra és újra játszani hívnak. Sokkal rosszabbra számítottam. A szülés előtti hisztériás, féltékenységi rohamok a baba megérkeztével lecsillapodtak. Ahogyan a kórházban megpillantották kishúgukat, félelmeik szertefoszlottak, és attól a pillanattól mindketten imádják őt. Az igaz, hogy egyfolytában dajkálni szeretnék, amit azért olyan gyakorisággal mégsem lehet (például amikor alszik vagy eszik), de különösebb probléma nincs.

Tehát szombat reggel feltálalták a reggelit, egy kicsit játszottak, majd máris unatkozni kezdtek, csakhogy addigra mi, szülők kész tervvel álltunk elő. Elindultunk Zója első nagyobb kirándulására, a Pozsonyhoz tartozó Oroszvárra, mely úgy tíz kilométerre van mostani lakhelyünktől. Főpróbát tartottunk abból is, hogyan tudtuk volna betartani, ha a törvényhozás jóváhagyja, hogy kötelezővé váljék a gyermekülés-használat. Beszorítottuk a három kis fotelt az autó hátsó ülésére. A babakocsi a csomagtartóban, a hátizsák a lábnál, és már indulhattunk is. Egy kisbusz per pillanat jobban megfelelne. Egyik kedvenc kirándulóhelyünk az oroszvári kastély mögött elterülő liget. Sajnos, a kastély már több mint egy évtizede zárva van. Nagy kár érte, a gyönyörű, mesébe illő épület biztosan vonzaná a turistákat és a kirándulókat. Épp nemrég jelent meg egy cikk arról, hogy Oroszvár is esélyes az UNESCO világörökség-listájára kerülni, ami biztosan nagy feladatokat is róna a településre, de feltétlenül segítene az elhanyagolt műemlékek megmentésében. A kastély mögötti erdei ösvény különböző nagyságú tisztásokra vezet bennünket. Ideális kirándulóhely kisgyerekes családoknak, a kis réteken van mód játékra, labdázásra, pihenésre. A kicsinek is tetszett a jó levegő, és majdnem három órát maradhattunk, miközben ő békésen szunyókált.

Vasárnap reggel már kilenc órakor készen álltak az egész napos kirándulásra. Az egyik barátnőjük az apukájával csatlakozott hozzájuk, és meg is volt a nagy csapat. A gyerekek szeretnek ezzel a kislánnyal kirándulni, ő ugyanis már majdnem tizenkét éves. Csodálják és felnéznek rá, meg persze büszkék, hogy ilyen nagylány barátkozik velük. A majdnem kétórás túra után az erdei tisztáson tüzet raktak és megsütötték az ebédet. Ilyen finom sült kolbászt már régen nem ettek, mesélik nekem este az élményeiket. A gyaloglással és a friss levegő belélegzésével egyenes arányban növekszik a sült kolbász jó íze, gondolom én mosolyogva. Az erdei séta után még egy erőpróba következik. Pozsonyban sajnos nincs nagy választék nyilvános uszodák terén, főként, ha az ember kisgyerekekkel szeretne menni. Számunkra viszont minden szempontból nagyon bevált a Pozsonyhoz közeli bazini uszoda. A gyerekek már nem félnek a víztől, és ezen a hétvégén folyamatosan kétszer is átúszták keresztben a medencét! Amiről persze este ugyancsak büszkén számolnak be nekem.

Amíg a család egyik fele a világot járta, nekünk addig kettesben a kicsivel sokkal lassúbb, de nem kevésbé kimerítő volt a programunk. Az etetés, az altatás, a séta előkészületei és maga a séta közötti körforgás szabad perceiben kapom be az ebédemet, pakolom meg a mosógépet, teregetek és rakom el a széthagyott játékokat. Ilyenkor elolvasom az e-mailjeimet is, főzök valamit vacsorára, és az jut eszembe, hogy pihennem is kéne, de azt talán holnapra hagyom.