Pohárcsere

Ige: „Kinek jaj? Kinek fáj? Kivel veszekednek? Kinek van gondja? Kit vernek véresre hiába? Kinek zavaros a szeme? Azoknak, akik bor mellett mulatnak, és fűszeres bort kóstolgatni járnak. Ne nézd a bort, hogyan vöröslik, hogyan gyöngyözik a pohárban. Bizony simán lecsúszik az! De végül becsap, mint a kígyó, megmar, mint a vipera. Szemed zavaros dolgokat lát, te magad pedig össze-vissza beszélsz. És olyan leszel, mint aki tenger közepén fekszik, vagy mint aki az árbockosárban fekszik. Ütöttek engem, de nem fájt, vertek, de nem tudtam róla! Amint fölébredek, folytatom... (Pld 23, 29–35)

Pozsonyból kifelé jövet az egyik útkereszteződésben várakozva egy nagy hirdetőtáblára lettem figyelmes, melyen egy kérdés volt: „Valóban az egészségünkre iszunk?” Majd megdöbbentő számok következtek az alkohol számlájára írható baleseti és halálozási statisztikából. Ha az ember csak ezt tartaná szeme előtt, valószínű, sosem nyúlna a pohárhoz. De mint ilyenkor lenni szokott, azt hisszük, hogy ezek a számok és ezek a veszélyek valaki másra vonatkoznak, minket nem érintenek. Pedig az ünnepek előtti hajtás, feszültség oldásaként sokszor még az egyébként józan életűek is sokat lazítanak a gyeplőn. Holott a tartózkodás és mértékletesség megment a késő bánattól.

Az alkoholizmus korunk egyik népbetegsége, amin az áremelések sem változtatnak. Egy kocsma sem ment csődbe amiatt, hogy emelkedett a sör vagy a szesz ára, legtöbbjük esetleg azért, mert az utca túloldalán másik három nyílt. (Ilyenkor is gyakran megmarad mind a négy!) Pedig a nóta szerint is, ha „megittuk a zab árát, ...együtt látjuk a kárát”. És nem csupán a ló, sokszor a család és a gyerekek is. Nem új keletű probléma ez. A háromezer éves kórrajz, amit bölcs Salamon hagyott ránk, minden betűjében ma is helytálló. A jaj, a fájdalom, veszekedés, gond, a véresre veretés vagy a bukdácsolásból, elesésből fakadó sebek, végül a zavaros szem vagy tönkrement máj, egy-egy mérföldköve annak a lejtőnek, ami a pohár gyöngyözésénél kezdődik, és válik sikamlóssá. Mint a vipera mérge, amely végül halált okoz! A halálos csapda akkor zárul az emberre, amikor ugyanott folytatja, ahol előzőleg abbahagyta. Salamon kórképe ezt így írja le: „amint fölébredek, folytatom, ugyanezt keresem”. Hiába próbáljuk szépíteni a dolgot, „bibliai magyarázatokat” keresni, miszerint Pál apostol is azt mondta, hogy ne vizet, hanem bort igyunk. A pontos idézet azonban így hangzik: „ezután ne csak vizet igyál, hanem – gyomrodra és gyakori gyengeségedre való tekintettel – élj egy kevés borral.” (1Tim 5, 23) A gyógyszert pedig, aki marékszámra fogyasztja, általában nem gyógyulni akar tőle. Jézust is megvádolták kortársai, hogy eszik, iszik és bűnösök barátja. Mindezt még azzal is igazolni véljük, hogy első csodatételeként a kánai menyegzőn a vizet borrá változtatta, méghozzá nem is akármilyen mennyiségben. Csakhogy ott nem a bor szeretete, hanem a baj, a botrány elkerülése volt a cél. Nem is ismételte meg ezt így többször az Úr sem a kenyérszaporításkor, sem máskor. Ellenben merőben újat hozott egy másik „változtatásnál”, amikor nagycsütörtök éjszakáján az új szövetség megalapozásánál azt mondta: „E pohár az új szövetség az én vérem által, amely tiérettetek ontatik ki.” (Lk 22, 20)

Ez a legfontosabb pohárcsere életünkben, amely lehetővé teszi, hogy fölébredve többé már ne ugyanazt keressük. Új szövetségben újonnan születve mi magunk is újjá legyünk. Itt már nem csak az alkoholról van szó, hanem az ősi kígyónak minden mérgéről, amely pusztít és kárhoztat. Ez a Megváltó érkezik hozzánk az ünnepben. Ne hagyjuk, hogy a világ bármilyen mérge megrontsa ünnepünket, hogy valami múló ajándék eltakarja ennek a legfőbb Ajándéknak a fontosságát.

A szerző református lelkész