Turisták
Három turista felmászik Londonban a Big Ben tetejére, és fogadást kötnek, ki tudja úgy ledobni a karóráját a torony tetejéről, hogy leérve a lépcsőn el is kapja azt.
Az első férfi le is dobja az óráját, gyorsan elindul lefelé, de már a harmadik lépcsőfoknál hallja, hogy az óra koppant a földön.
Poén minden mennyiségben
Három turista felmászik Londonban a Big Ben tetejére, és fogadást kötnek, ki tudja úgy ledobni a karóráját a torony tetejéről, hogy leérve a lépcsőn el is kapja azt.
Az első férfi le is dobja az óráját, gyorsan elindul lefelé, de már a harmadik lépcsőfoknál hallja, hogy az óra koppant a földön. A második is próbálkozik. A harmadik turista ledobja a karórát, lemegy a lépcsőkön, a sarki kávézóban iszik egy kávét, majd szép komótosan odasétál a torony tövébe, és elkapja az éppen leeső óráját.
– Ezt hogy csináltad? – kérdezik tőle a társai.
– Ja, az én órám húsz percet késik!
Verekedés után
Jack kék-zöld foltokkal, felszakadt szájjal jön haza. A felesége rémülten fut elé:
– Drágám, ki vert meg így?
– Bill.
– Az szemétláda csirkefogó...
– Csitt, halottakról vagy jót, vagy semmit!
Villamosmérnök
Katonaságnál a tiszt a bakák előtt járkál fel s alá. Megáll az egyik előtt, és megkérdezi:
– Hogy hívják, közlegény?
– Kovács János, uram!
– És mi a maga foglalkozása?
– Villamosmérnök, uram.
A tiszt végignéz a katonán:
– Hát én fel nem ülnék arra a villamosra, amit maga tervez!
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.