Pillantás Olaszország fővádlottjának világképébe

Berlusconi milánói bírái előttNépszabadság-felvéteOlaszország leggazdagabb embere, a nagyvállalkozóból lett politikus, akit a Forbes magazin a világ harmadik legbefolyásosabb milliárdosának tart, ekképp igyekezett elnyerni az amerikai olvasóközönség együttérzését: „Az életem megváltozott. Minősége borzalmassá vált. Micsoda kegyetlen munka ez” – keseregte Itália 67. évéhez közeledő kormányfője, aki, mint mondja, állandóan dolgozik, s „egyedül, állandóan egyedül van”.

A nyilvánosságnak szánt önvallomás annak a médiakampánynak a része, amelyet Berlusconi akkor indított el, amikor már-már visszafordíthatatlanul olybá tűnt, hogy sem a halogatási kísérletek, sem a büntető- és eljárásjogi törvények testre szabott és visszamenőleges módosításai nem tudják eltéríteni a bíróságot attól, hogy hamarosan ítéletet hozzon egy ellene három éve elindított korrupciós perben.

Silvio Berlusconit, aki ellen az elmúlt évtizedben csaknem félezer (!) alkalommal indítottak vizsgálatot, eddig három perben marasztalták el, s első fokon összesen több mint hat év szabadságvesztést szabtak ki rá. A fellebbezések nyomán azonban az ügyek vagy elévültek, vagy a bíróság nem találta eléggé meggyőzőnek az Itália fővádlottja ellen felhozott bizonyítékokat.

Ez a mostani per lesz a végső. Az előjelek azonban nem éppen kedvezőek. A közelmúltban egy hasonló ügyben Berlusconi vitatott üzleti ügyeinek jogi intézőjére 11 évet szabtak ki, s e jó barát, Cesare Perviti most, a döntő és utolsó perben együtt ül vele a vádlottak padján. Legalábbis ült a múlt hét péntekig, amikor is a bíróság váratlanul úgy döntött, hogy az állandóan miniszterelnöki elfoglaltságaira hivatkozó Berlusconi ügyét leválasztja társaiéról, s a kormányfő felelősségét külön fogja vizsgálni.

Az olasz kormányfő ma is indulattal emlékszik vissza rá, ahogy kilenc évvel ezelőtt, első miniszterelnöksége idején éppen egy maffiaellenes nemzetközi konferencia idején nyújtottak át neki egy korrupciós perre való idézést. A botrány hozzájárult Berlusconi rövid életű első kabinetje bukásához. A megaláztatás – legalábbis egészen a pénteki bírósági leválasztási határozatáig úgy tűnt – most ennél is súlyosabb lehetett volna: Itália ugyanis éppen akkor lesz az EU soros elnöke, amikor miniszterelnöke ellen meg kellett volna hoznia a verdiktet. A törvényszéki különutas fordulat nyomán azonban valószínű, hogy az ítélet az olasz ciklus után születik meg, ha megszületik egyáltalán.

Berlusconi a fordulatig mindent megtett, hogy elkerülje az elítéltetést: megkísérelte elhalasztatni a pert, s megpróbálta visszaállítani a legmagasabb közméltóságok immunitását – függetlenül attól, hogy az ellenük folyó eljárás a hivataluk gyakorlása közben elkövetett vétség miatt folyik-e. Arra az esetre, ha elítélik, új választások kiírását ígérte, hogy a választók dönthessék el, „ki kormányozza az országot”: a választott politikusok, avagy az önjelölt, s az ellene „boszorkányüldözést folytató” baloldali bírák. (Berlusconi figyelmét elkerülhette, hogy Itáliában a választások kiírására nem ő, hanem Ciampi elnök hivatott.)

A kormányfő e jogi utóvédharcait egészíti ki azzal, hogy felfeküdt a média virtuális pszichiátriai heverőjére, s panaszáradatával megpróbált a lehető legpozitívabb imázst kelteni magáról. Az önmagát a nemzetéért feláldozó üldözöttét.

„Olyan légkör alakult ki (az országban), ami nem tetszik nekem” – nyilatkozta a La Stampának. „Úgy érzem hogy valaki, nem tudom ki, készül valamire. Az a benyomásom, hogy valaki arra törekszik, hogy megszabaduljon tőlem, de nem tudom, miként.”

A The New York Timesnak elmagyarázta, hogy miért nem vonul vissza a miniszterelnöki léttel járó spártai sanyargás ellenére sem: „Ha most azonnal elhagynám a politikai életet, Olaszország a kommunisták kezére kerülne”. Mint mondja, „ma nincs más Itáliában”, aki ezt megakadályozhatná. Csak ő.

A baloldal szerinte antiliberális, „antidemokratikus”, és „visszaesett az infantilizmusba”. Ám ő, Berlusconi a veszélyt már nem csak a „puccsisták logikáját követő”, s a „polgári állam ellen harcoló” bírókban és ügyészekben látja. „Rengeteg erő akar megállítani engem” – nyilatkozta a minap az ankarai látogatása idején rendezett sajtókonferencián.

„Ellenem, a reformer ellen, aki nagyobb jólétet és szabadságot akar az országnak” – idézi őt az Il Messagero – „összefogtak a különböző politikai és pénzügyi hatalmi központok”. Berlusconi, feledve és feledtetve, hogy nemrég még az iszlám kultúra alacsonyabbrendűségéről értekezett, Törökországban így beszélt: „Sok a közös bennem és Erdoganban (a török miniszterelnökben): mindketten őrültek vagyunk egy kicsit. Mind a ketten új pártot alapítottunk, és mind a ketten kihívást intéztünk az establishment (a kialakult intézményi és személyi kapcsolatrendszer – a szerző) ellen. Hatalmas számú ellenség előtt találtuk magunkat, amely úgy érzi, hogy hozzányúltak kiváltságaihoz.”

Lenne mit meggyónniaReuters-felvétel És hogy Berlusconi szerint konkrétan ki az ellenség? Nos „minden olyan erő, amely együtt kormányozta az országot a régi politikai osztállyal, azok, akik a változás ellen vannak, s akik ma is a visszautasítás mechanizmusait működtetik” – hangoztatta a miniszterelnök a Corriere della Sera szerint. Vagyis Berlusconi annak ellenére az „establishmenten” kívül állónak igyekszik láttatni magát, hogy üzleti birodalmát Bettino Craxi egykori (korrupció miatt elítélt, s idegenben, emigrációban elhunyt) szocialista miniszterelnök bizalmas támogatásával növelte mindenkiénél nagyobbra, s hogy a hagyományos pártok egy évtizeddel ezelőtti, korrupciós botrányok miatti összeomlása óta ő töltötte be a politikai élet jobboldalán keletkezett űrt.

„Megváltoztattam az olaszok életét. Behoztam az országba a kereskedelmi televíziót” – ecsetelte érdemeit a New York Timesnak, hozzátéve, hogy ő Itália „leghíresebb, legismertebb, s leginkább szeretett üzletembere”. Erre alapozva úgy gondolja: „Csaknem lehetetlen, akár egy baloldali bíróság számára is, hogy elítéljen. Ezzel a közvélemény ellen fordulna”.

A puhatolózásra, hogy vajon miért nem számolta fel – miként azt két évvel ezelőtti megválasztásakor ígérte, száz napon belül – az általa betöltött közhivatal és a kiterjedt üzleti birodalma közötti összeférhetetlenséget, s miért nem adta el televíziós csatornáit, Berlusconi így felelt az amerikai lapnak. „Én akartam, de a gyermekeim nem engedték. Szerelmesek a vállalataimba. Folytatni akarják annak igazgatását, amit az apjuk épített fel.”

Berlusconi jogosnak érzi azt is, hogy beleszól a köztévé belügyeibe is: a minap kifogásolta, hogy a RAI baloldali elfogultságú hármas csatornája részrehajlóan számolt be az ellene folyó eljárásról. Az adón – máig sem tudni, kinek az utasítására – vizsgálat indult a műsorkészítők ellen. Amikor Francesco Rutelli, az ellenzék egyik vezetője kijelentette, hogy Itáliában a „diktatúra fuvallata” érezhető, s hogy egy rezsim van kialakulóban, Berlusconi így replikázott: „a rezsim már létezik – s az ellenem működik”.

Berlusconi kész megváltoztatni ezt a „rezsimet”, s mint arról a RAI weboldala beszámolt, növelni kívánja a kormányfői méltóság hatáskörét, vagy kész létrehozni a „francia típusú” elnökséget. Ennek érdekében kész megváltoztatni a választási rendszert is. Berlusconi a minap Bariban járva leszögezte: „Elrendeltem, hogy büntetőjogilag üldözzék mindazokat, akik megsértik a minisztertanács elnökének hivatalát. Nem tartom magam antiliberálisnak, a kötelességemnek teszek eleget.”

A miniszterelnököt nem sokkal e határozata előtt, a korrupciós perben elmondott vallomása után, a milánói bíróság aulájában inzultus érte. Egy magányos férfi azt ordította neki, hogy ugyanúgy fogja végezni, mint Ceausescu. A helyszínen tartózkodó tudósítók tanúsága szerint Berlusconi e szavakkal fordult a mellette álló rendőrhöz: „Szerezze be ennek az embernek a személyi adatait! Azonosítsa!”

Róma, 2003. május