Gaborone. Ősi életformájuk védelmében bírósághoz fordultak a Kalahári-sivatag híres őslakói, a busmanok, akiket a botswanai kormány egy fejlesztési programra hivatkozva kitelepített.
Pereskednek a busmanok
„A botswanai alkotmány védi az állampolgárok jogát arra, hogy ott éljenek, ahol akarnak, így a kormány alkotmányos jogukat tagadja meg a busmanoktól” – érvelt a bozótlakók mellett Gordon Bennett ügyvéd. Az ügy tárgyalása a napokban a botswanai legfelsőbb bíróság lobatsei székhelyére kerül át. Az egykori brit mandátumterület az 1990-es évek végén kezdte meg egy modernizációs program keretében a hajdan külön az ő számukra létrehozott rezervátumban szétszórtan élő busmanok kitelepítését és táborokban való elhelyezését. A hatóság döntését azzal indokolta: az őslakosok túlságosan nagy területen szóródnak szét ahhoz, hogy ellássák őket az alapvető szolgáltatásokkal. A kitelepítéssel egyfajta „kultúrharc” kezdődött, amelyben kibékíthetetlenül áll szemben a modernizáció a hagyománnyal, és a nemzetközi nyomás alatt az ellentét egyre élesebb. A busmanok 2002 áprilisában fordultak bírósághoz, miután a hatóságok elzárták a kitelepítésnek végsőkig ellenálló, utolsó sivataglakók vízellátását. A táborokban ugyan megfelelő kommunális ellátásban részesülnek a busmanok, ám a táborba telepítés egy páratlan ősi életforma teljes kihalásával fenyeget. A londoni székhelyű Survival International, amely a kihalás fenyegette természeti népekért küzd, úgy véli, a busmanokat valójában azért lakoltatták ki, mert a hatóságok szabad hozzáférést akarnak a sivatag mélyén rejlő természeti kincsekhez, főleg a gyémánthoz, és luxusturizmust terveznek a területre. A Botswana területén élő bozótlakók számát 20-48 ezerre becsülik. Az áttelepítési program befejezése óta hivatalosan már csak 17 végsőkig kitartó busmanról tudnak a sivatagban.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.