Perbe fogott olasz lesifotós

Milánó. Bíróság előtt kell felelnie több személy megzsarolásáért Fabrizio Coronának, Olaszország leghíresebb lesifotósának. Az első tárgyalást május 15-re tűzték ki.

Corona előszeretettel készített kompromittáló fotókat, sőt, maga is megszervezte több esetben a kényes helyzetet azzal, hogy prostituáltakat kért fel pénzért híres személyek „elcsábítására”, és az eseteket megörökítette. Így került hálójába például több neves futballista, köztük Adriano, az Inter, David Trezeguet, a Juventus és Francesco Totti, az AS Roma sztárja. Az általuk Coronának kifizetett összegek esetenként akár több ezer euróra rúgtak.

Lapo Elkanntól, Giovanni Agnelli néhai FIAT-tulajdonos unokájától viszont hiába próbált 200 ezer eurót kicsikarni Corona annak fejében, hogy nem hozza nyilvánosságra interjúját azzal a transzvesztitával, aki a férfi társaságában volt, amikor Elkann egy állítólag kokainnal fűszerezett éjszaka után rosszul lett. A Barbara Berlusconinak, a volt olasz miniszterelnök lányának illuminált állapotát tanúsító fotóját már 20 ezer euróért odaadta volna apjának – írta a Corriere della Sera című olasz napilap.

A zsaroló paparazzo egyáltalán nem ijedt meg az ellene indított eljárástól, sőt. „Hála a bírónak, egy rakás pénzt fogok keresni, mert Olaszországban a bíróságok ismertséget adnak az embernek. Szeretném látni, amint a bíróság előtt felvonulnak az engem rágalmazó hírességet. Már most kezdhetnek reszketni, mert elmondok mindent, amit eddig elhallgattam” – mondta Corona.

A lesifotós rovásán azonban egy másik bűncselekmény is van: rajtakapták, amikor egy benzinkútnál hamis bankjeggyel akart fizetni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?