Pénzhiány miatt szabadult

Los Angeles. Szegény volt a börtön, ezért csak két és fél órát kellett benne töltenie Michelle Rodriguez amerikai színésznőnek, akit ittas állapotban visszaesőként elkövetett vezetés miatt ítéltek két hónapi elzárásra.

Los Angeles. Szegény volt a börtön, ezért csak két és fél órát kellett benne töltenie Michelle Rodriguez amerikai színésznőnek, akit ittas állapotban visszaesőként elkövetett vezetés miatt ítéltek két hónapi elzárásra. A Lost – Eltűntek – sorozat 27 éves sztárját május 22-én ítélték 60 napi börtönre, mert miután Hawaii-ban egy ízben már ittas vezetés miatt felfüggesztett büntetést kapott, ismét illuminált állapotban érték tetten a volánnál.

Három nappal később a színésznő jelentkezett a Los Angeles-i megyei börtönben, ahol el is foglalhatta celláját – ám alig 2 órával és 27 perccel később már szabadon is bocsátották. A seriff, aki alá a börtön tartozik, az esettel kapcsolatos közleményében arról tájékoztatott, hogy miután a fegyházak költségvetését 2002-ben 180 millió dollárral csökkentették, azok bevezették, hogy az enyhébb büntetésre ítélteket idő előtt szabadon bocsátják. Ez történt az Eltűntek sztárjával, aki rögtön ezután már részt is vett egy Los Angeles-i sportversenyen, amelyen olyan hírességekkel látták együtt, mint Paris Hilton. A seriff szóvivője az ABC televíziónak nyilatkozva megjegyezte, hogy a börtönök ilyesfajta takarékossági programja „senkinek sem tetszik”. Michelle Rodrigueznek feltehetően más a véleménye.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?