Parancsot kaptunk: elfogni élve vagy halva

„Ezek az emberek nem félnek a haláltól”Teknős Miklós felvételeNégy évig szolgált a tengerészgyalogságnál. Az amerikai hadsereg tartalékos őrmestereként tavaly március végén került ki Irakba. Harcolt Szaddám Fedajin milíciája ellen, a háború vége óta pedig az új iraki rendőrség és a biztonsági szolgálatok felállításáért felel. Amit soha nem fog elfelejteni: milyen volt az a nap, amikor elfogták Szaddám Huszeint.

Pontosan mi a feladata a hadseregnél?

Az én csoportom a civil lakossággal való kapcsolatért, a belső biztonság helyreállításért felel. Ha a hadsereg bevonul olyan helyekre, mint Bosznia, Szomália vagy Irak, akkor mi, a Civil Affairs tagjai, segítünk, hogy a létrehozandó új kormányzat megbízható rendőrségre tudjon támaszkodni. Vannak, akik a bankokkal, az iskolarendszerrel, az infrastruktúrával foglalkoznak – én csak a civil rendőrséggel.

Hogyan került Tikrit körzetébe, ahol aztán elfogták Szaddámot?

Március végén Dél-Irakban kezdtem, ahol a régi rendszer emberei utóvédharcokat folytattak, de már akkor is sok volt a gerillatámadás. A rezsim bukása után, április elején Bagdadon át mentünk fel Tikritbe, Szaddám szülővárosába, ahol naponta többször is ránk támadtak kisebb gerillacsoportok. Beköltöztünk Szaddám egyik hatalmas palotájába, és ott maradtunk úgy két hétig. Majd több kisebb csoportra osztottak minket, és engem harminc társammal együtt Bakubába küldtek, Bagdadtól északkeletre.

Milyen volt a biztonsági helyzet?

Komoly ellenállás nem volt, legalábbis én nagy harcokat már nem tapasztaltam. Inkább sok kisebb fegyveres rajtaütést, bombákat az úton. Most rosszabb a helyzet, mint áprilisban.

Szaddám csapatai harcoltak még akkor, vagy már az új, iszlamista fegyveresek?

Ez ott még a régi gárda volt. Később sokan megadták magukat, mi pedig a magasabb rangúakat letartóztattuk, az alacsonyabb beosztásúakat többnyire elengedtük.

A minap jött a hír, hogy letette a fegyvert a volt iraki kormányzó párt, a Baath több tucat magas rangú vezetője. Ez összefügg Szaddám elfogásával?

Ez egyértelműen annak a következménye. Amíg el nem kaptuk, sok ember hitte – félelemmel vagy szeretettel –, hogy egyszer vissza fog jönni.

Hogyan fogták el a diktátort? Ön részese volt annak a katonai műveletnek, amelynek keretében – több hónapos hírszerzés nyomán – bekerítették, végül élve megtalálták Szaddámot. Tagja volt az akciót kivitelező speciális egységnek, a Task Force 21-nek?

Nem, én egy másik, brit–amerikai koalíciós Task Force tagja voltam. Nem a mi feladatunk volt „az ajtó berúgása”, nekünk azt kellett biztosítanunk, hogy ne történjenek háborús bűnök, és hogy ha anyagi kárt okozunk, akkor azt helyreállítsuk. Az akció neve Red Dawn (Vörös hajnal) volt, és Tikrittől 15-20 kilométerre, délkeletre hajtottuk végre. Valóban sok és főleg helytálló információ jött be Szaddám valószínű búvóhelyéről, főleg helybéliektől – nem is csoda, hiszen negyvenmillió dollár volt jutalomként kitűzve. Megtudtuk tehát, hogy a volt diktátor két helyen lehet csak. A hadsereg az egész körzetet lezárta, senki sem mehetett se ki, se be, és elkezdték módszeresen átkutatni a környéket. Összesen mintegy négyezer katona vett részt a műveletben. Különösen figyeltünk persze a két legvalószínűbb házra, amelyek talán egy kilométerre voltak egymástól...

... ez volt a Wolverine I és II.

Igen. Először nem találták Szaddámot, csak két-három magas rangú Baath párti vezetőt, őket azonnal letartóztatták. Aztán az egyik katona a Wolverine II mellett talált valamit, ami búvóhelynek látszott. Látta, hogy tényleg az, úgyhogy azonnal hívta a Special operations embereit. Ők lekiáltottak, hogy aki lent van, azonnal jöjjön ki. Nem jött válasz, erre újra felszólították, hogy jöjjön elő, aki lent van, különben ledobnak egy kézigránátot. Ekkor hallották a választ: „Szaddám Huszein vagyok, Irak elnöke, tárgyalni szeretnék”. Kihúzták a lyukból, lefektették a földre, és ő újra elmondta ugyanezt. Mire az egyik katona közölte vele: „Bush elnök üdvözletét küldi”.

Az amerikai tudósítások szerint is másodperceken múlt, hogy nem dobták le a kézigránátot.

ĺgy van. A felszólításnál a gránátok már ki voltak biztosítva.

Mi volt a parancs? Élve vagy halva kellett elfogni Szaddámot?

Élve akartuk elfogni, hiszen tudtuk, hogy sok információ birtokában van. De a parancs az volt, hogy élve vagy halva.

Bekalkulálták azt is, hogy lelövik, ha ellenáll.

Persze. Arra készültünk, hogy ha elfogjuk Szaddámot, abból nagyon komoly harc lesz. Mindenki, aki részt vett az akcióban, nagyon meg volt lepve, hogy végül milyen könnyen zajlott le az egész.

Hogyan kerülhetett Szaddám ebbe a helyzetbe? Magányosan, egy Kalasnyikov, egy pisztoly és 750 ezer dollár társaságában ül egy föld alatti üregben, sehol egy támogató. Állítólag kurdok kapták el és lökték be oda.

Ezt én is hallottam, de nem igaz. Egyszerűen az bizonyosodott be, hogy Szaddám pontosan olyan gyáva, mint amilyennek gondoltuk. Éppen azért készültünk nagy harcra, mert tudtuk, hogy Szaddám maga gyáva, de a hívei a végsőkig elszántak. Én harcoltam fedajinok ellen, és állíthatom, hogy ezek az emberek nem félnek a haláltól. Szaddám korábban ezen a környéken szerette tesztelni a biztonsági erőit: elbújt valami ismeretlen faluban, és meg kellett találniuk. Persze ez akkor volt, amikor még hatalmon volt. Hogy most, amikor tényleg menekülnie kellett, hová tűntek a hívei, sose fogjuk megtudni.

Nagyon nyugodt volt, amikor elkapták. Nem lehet, hogy valakik bedrogozták?

Hallottam erről is, de ez sem igaz. Teljesen józan volt az elfogásánál, pontosan tudta, mi történik vele.

A Fox News szerint Szaddám kifejezetten megígérte egy bizalmasának, hogy nem adja meg magát élve az amerikaiaknak, inkább megöli magát.

Nem tette meg. Mint mondtam, gyáva volt.

Ön hol volt, amikor mindez történt?

Én akkor Wolverine I mellett voltam, pár száz méterrel odébb. A csapatom tagjai húzták elő Szaddámot a rejtekhelyéről. Ott voltam közvetlenül utána, amikor a faluban vártunk a helikopterre, hogy elrepítsék Bagdadba. Beszélni nem tudtam vele, de láttam és le is fotóztam. Letartóztatták, orvosok vették körül, beszélt a tisztekkel, nagyon jól beszél angolul. Mondta, hogy jól van, és megismételte, hogy tárgyalni akar. Még aznap este elvitték Bagdadba.

Mit érzett, amikor elkapták Szaddám Huszeint?

Azt, hogy holnap menjünk haza! Én 1989-ben kezdtem a hadseregnél, megjártam Panamát, Szomáliát, Haitit, de a leginkább Irakban tartom helyesnek a jelenlétünket. Sok irakit ismertem meg, akik elmesélték, milyen diktatúra volt Szaddám alatt. Ez egy olyan ember volt, aki már akkor lelkifurdalás nélkül megölt téged és a családodat, ha csúnyán néztél rá.

Az elfogás pillanatában, még jóval a DNS-teszt előtt honnan tudták, hogy valóban Szaddám az, nem pedig egy hasonmás?

Abban a percben nem gondoltam, hogy más is lehet. Hosszú volt a haja, szakálla is volt, de alaposan megnéztük, és valahogy tudtuk-éreztük, hogy ő az. Pár órával később, amikor aludni próbáltam, arra gondoltam, lehet, hogy mégsem. És másnap is mindenki azt mondta, talán túlontúl könnyű volt az elfogása, ez gyanús volt. De tudtuk, hogy pár nap múlva meglesz a DNS-teszt.

A beszámolók szerint a búvóhelyen dokumentumokat is találtak, amelyek az iraki fegyveres ellenállásról szolgáltak értékes információkkal. Állítólag innen tudták meg az amerikaiak, hogy nem Tikrit, hanem Samarra az ellenállás központja.

Dokumentumokról nem tudok, csak a fegyverekről és a pénzről. Azt pedig már korábban is tudtuk, hogy Samarra a központ, én is voltam ott a csoportommal. Tikritben nem volt nagy harc, maga a „Szunnita háromszög” azonban nagyon kemény.

Ön hírszerző Irakban?

Nem, mi csak együttműködünk a hírszerzéssel. Egyébként egyre könnyebb bizalmas információkhoz jutni. Eleinte nehézséget okozott kapcsolatot találni a lakossággal, de ma már egyre többen jönnek, akik segíteni akarnak. Az irakiak többsége örül annak, hogy ott vagyunk.

Ezt komolyan mondja?

Teljesen. A tévében csak a fegyveres ellenállás látszik, de mi erre azt mondjuk: most mindenki, akinek problémája van Amerikával, ott harcol Irakban, líbiaiak, palesztinok. A legtöbben örülnek annak, hogy változást hoztunk – persze azt is akarják, hogy menjünk el.

Hogyan lehet demokráciát és civil biztonságot teremteni Irakban? Megnyerhető ez a háború?

Ez nagyon komoly probléma, mindenképpen meg kell nyernünk a helyiek szívét és lelkét. Problémát okoz a régi rendszer híveinek integrálása is. Mi, ha bevonulunk egy városba, azonnal felállítunk egy civil katonai műveleti központot (CMOC), amelynek az a célja, hogy a helyi lakosság tudjon kommunikálni a hadsereggel, el tudja panaszolni a sérelmeit, amelyeket igyekszünk orvosolni. Valóban igaz, hogy sokan még mindig biztonságosabbnak látják Szaddám rendszerét: mindig volt víz, benzin, gáz. Csak éppen véres diktatúra volt. Gyorsan be kell fejeznünk az újjáépítést, és át kell adnunk az országot az irakiaknak, hiszen amíg 100–200 ezer amerikai és brit katona ott van, mindig lesz probléma a terrorizmussal. Kicsit ismerem Irak történetét, ezért úgy gondolom, hogy ott nyugati típusú demokrácia sose fog működni. Ahhoz túl nagy az ellentét a törzsek, a különböző frakciók között. De egy békés, demokratikus, a sokféle érdekeket képviselő kormányzat mindenképpen létrehozható.