Palya Bea, a már nálunk is ismert énekesnő vasárnap este 19.30-kor lép fel Komáromban a Tiszti Pavilon udvarán megrendezett Borostyán Fesztiválon. Palya Bea gyerekkora óta táncol és énekel. Tizenhat évesen már Budapesten, a moldvai népzenét játszó Zurgó együttes énekese és tánctanára lett.
Palya Bea a Borostyán Fesztiválon
Ezért foglalkozik a magyar énekes zene mellett bolgár, cigány, török népzenével és indiai zenével. 1996-tól a Laokoón csoport énekese, amely a népzene és a dzsessz elemeit ötvözi. 2000-ben alapítja a zenész-zeneszerző Monori Andrással a világzenét játszó Folkestra együttest, amellyel részt vesz a franciaországi Chambéry világzenei fesztiválon, tavaly pedig a 10. jubileumi Borostyán Fesztiválon. Ugyanebben az évben meghívást kap az énekelt vers műfajának egyik legfontosabb magyar zenekarába, a Sebő Együttesbe. Emellett továbbra is énekel magyar népzenét a Kárpátia együttesben, és szólókoncertek keretében. Az orgonista Fassang Lászlóval közös munkájukban a klasszikus orgonazene, a tradicionális énekes zene és a improvizáció találkozik.
A magyarországi koncertek mellett két alkalommal Japánban is turnéztak. 2002 tavaszán a Francia Intézet ösztöndíjasa Párizsban, az indiai énekes Kakoli Sengupta tanítványa. Az énekesnő 2003-ban a Söndörgő zenészeivel, tavaly a Folkestra zenekarral, idén pedig Szokolai Dongó Balázs dzsessz-zenész kíséretével mutatkozik be a Borostyán Fesztiválon.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.