Otto Schmidt német átlagpolgár most a zsebére figyel

A nők meg a keletnémetek – a Die Zeit szerint rajtuk múlik, kancellár lesz-e ősszel Stoiber, vagy marad Schröder. A nők Armani-öltönyével, vastag Cohiba-szivarjával a bonviván médiakancellárt, Schrödert szeretik jobban. A keletnémetek kiszámíthatatlanok. 1990-ben a legtöbben a CDU-ra voksolnak, 8 évvel később ugyanezt a CDU-t – Kohllal az élén – félmillió keletnémet szavazza ki a hatalomból.

De az emberek keleten és nyugaton hamar felejtenek. Alig egy évvel a CDU feketeszámlás botrányának elcsendesülése után az uniós pártok a közvélemény-kutatók szerint ismét fej fej mellett haladnak az SPD-vel. A CDU/CSU-ban dörzsölik a markukat, strigulázzák Schröderék elkövetett hibáit, és készülnek a hatalomátvételre szeptemberben, a választásokon. Negyven év után a minap „elesett” a szocdemek fellegvára, Hamburg, és a szinte a semmiből feltűnő, az átlagpolgár rettegésére alapozó szövetségesük, a jobboldali rendpárti Schill ül a Hanza-város polgármesteri székében. Berlin viszont szocdem–PDS önkormányzatával „elvörösödött”.

Otto Schmidt német átlagpolgár most a zsebére, állására, az árcédulákra, a fizetési borítékokra figyel. És fél a bebugyolált, sötétebb arcúaktól, fél az akcentussal beszélő szomszédtól, vásárlótól, a „kölni kalifa” Koránnal hadonászó turbánosaitól, fél saját árnyékától, a neonáci suhancoktól, fél a múltjától, fél a jövőtől, fél az EU keleti bővítésétől, a lengyel vendégmunkásoktól. Rendben legyen a gazdaság, és rend legyen – ez érdekli most Otto Schmidtet, a nyolcvankétmillió németet, akiket, miként a világ nagy részét, sokkolt 2001. szeptember 11-e. Ezt lovagolja meg most Gerhard Schröder kihívója, a Janus-arcú Edmund Stoiber. – Nem kell ideológia, nem kell „jobboldali” meg „baloldali” cédulázás – rántja ki ellenfele alól a bajor a szőnyeget, miközben neoliberális arcát villantja elő – az embereknek a normális megoldások fontosak.

A „normális megoldásokat” keresve a szocdem Schröder az „új közép” után jobbra ment, a keresztényszocialista Stoiber most láthatóan ugyanazt az „új közepet” megcélozva balra, a centrum felé araszol. A túlszabályozott állam leépítését, a bürokrácia csökkentését, az EU keleti bővítése támogatását ígéri.

Igaz, mind a gazdaságban, mind a rendpártiságban Stoiber kártyái látszanak jobbnak. Nemcsak azért, mert a kihívó mindig helyzeti előnyben van a hivatalban lévővel szemben – legalábbis, ami a kormányzásban elkövetett hibák ostorozását, a strigulázást illeti. Hanem mert Németország gazdasága lelassult, a tavalyi mindössze 0,6 százalékos gyarapodással Berlin EU-sereghajtóvá vált. A munkanélküliség egy fél év alatt majdnem félmillióval nőtt, a Schröder-kormányzat által életbe léptetett jelentős adócsökkentés nem hozta meg a várt pozitív hatást.

Stoiber Németország egyik legjobb bizonyítványát mutathatja fel. Bajorország az elmúlt évtizedben sikerrel modernizált, Németország legdinamikusabb, a technológiai húzóágazatokat ösztönző része lett (bőrnadrág és laptop – program), a bűnözés viszonylag alacsony, a rendőrségi felderítés aránya magas. Münchenben több az idegen, mint Berlinben, minden negyedik lakos külföldi, török, szlovák, orosz, magyar, olasz, arab, a rasszista alapú bűncselekmények száma azonban messze az országos átlag alatt van.

Ám ha Gerhard Schröder és támogatói összeszedik magukat – márpedig G. S., ha megszorítják, kemény ellenfél –, megakadályozhatják a hatalomváltást. Ha képesek hathatósan együttműködni a centrumtól balra lévő erőkkel, a zöldekkel, szakszervezetekkel, és hajlandók komolyan venni az országos politikában is megjelenni akaró PDS-t, van esélyük. Az idő szorít, alig egy fél évük van rá, és a problémák, amelyeket meg kellene oldaniuk, nem rövid távúak. Ha mégsem sikerül nekik, akkor sem szakad le a mennyezet. A „berlini köztársaság”, az új Németország erős demokratikus alapokon, szilárd gazdasági-társadalmi bázison nyugszik. Stoibernek, ha bejut a berlini „mosógépbe”, a vadonatúj kancellári hivatalba, kemény ellenzékkel kell számolnia.

Németország nem Olaszország, Stoiber nem Berlusconi, bármennyire is rokonszenvez egymással a bajor kormányfő és az olasz kormányfőnek álcázott (média)cézár. És ha bejön az uniós pártok számítása, még az a szerfölött pikáns helyzet is kialakulhat, amikor a vörösöktől idegesen irtózó Stoibernek az egyik berlini házigazdával, a kommunistának bélyegzett PDS sztárpolitikusával, a hivatalába a minap beiktatott Gregor Gysi gazdasági szenátorral, polgármester-helyettessel kell majd egyezkednie a fővárosnak nyújtandó sokmilliárdos segély, apanázs ügyében.

Berlin, 2002. január