Ötös erejű földrengés

Peking. Újabb, ötös erejű földrengés volt tegnap Kína délnyugati Szecsuan tartományában, a májusi nagy rengés térségében. Károkról vagy áldozatokról nem szóltak az első jelentések.
A rengés központja a tartományi fővárostól, Csengtutól pár kilométerre volt, és mintegy tíz másodpercig tartott.

Peking. Újabb, ötös erejű földrengés volt tegnap Kína délnyugati Szecsuan tartományában, a májusi nagy rengés térségében. Károkról vagy áldozatokról nem szóltak az első jelentések.

A rengés központja a tartományi fővárostól, Csengtutól pár kilométerre volt, és mintegy tíz másodpercig tartott. A lakosság az utcákra menekült.

A jelentések nem térnek ki arra, milyen hatással volt a földmozgás a földcsuszamlásoktól elzárt Tangcsiasan földrengéstóra, melynek szintje veszélyesen emelkedik, és a felgyülemlett 245 millió köbméter víz a lentebb lakókat fenyegeti áradással. A hatóságok a tó közvetlen szomszédságában lévő Mianjang város térségéből eddig összesen 210 ezer embert evakuáltak, a legrosszabbtól tartva felkészültek mintegy 1,3 millió ember kitelepítésére is. (mti)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?