Összehangolt termesztéssel

Az elmúlt két év időjárása arra figyelmeztet, hogy a csapadéktöbblet és -hiány súlyos gondok forrása lehet, ha nem kellően készülünk fel rá. Gyakori kérdés, hogy térségünkben a szárazgazdálkodásnak, vagy nedvesebb viszonyokhoz alkalmazkodó módszereknek van inkább létjogosultsága. A válasz magyarországi szakemberek véleménye alapján a kontinentális klímából adódó szélsőségek miatt az időjáráshoz, a talaj állapotához alkalmazkodva választandó a módszer, amellyel a károk mérsékelhetők.

A talajművelés során a termesztendő növény számára kedvező talajállapot kialakítása mellett legfontosabb cél a nedvességveszteség csökkentése. Bármely művelési beavatkozás fokozza a párolgást, azonban a nedvességgel való ésszerű gazdálkodásnak számos talajművelési módszere ismert: betakarítás után azonnali sekély tarlóhántás és a felszín lezárása hengerrel, tarlómaradványok részbeni, vagy teljes egészében történő felszínen hagyása (a bomlási folyamatok elősegítése érdekében kellően aprított és elterített növényi részek), a nedvességveszteséget csökkentő technológiák (pl. direktvetés) alkalmazása kedvező kultúrállapot esetén, ellenkező esetben a direktvetés a szárazság hatását tovább fokozó technológiának minősülhet, művelési menetszám csökkentése, a művelés és elmunkálás összekapcsolása, alapművelésre az ekénél kevésbé rögösítő eszköz alkalmazása (pl. nehézkultivátor, tárcsa), a periódusos mélyítő művelés előnyeinek kihasználása, a mélyebb alapművelés szüneteltetése, a több éven keresztüli azonos mélységben végzett beavatkozások növelik tömör rétegek kialakulásának esélyét, az aszályhatást fokozó tömör záró-réteg megszüntetése talajlazítással.

A vetésszerkezet leegyszerűsödése, a vetésváltás hiánya az aszály hatása elleni agrotechnikai védekezés lehetőségét szűkíti. A kis vízigényű növények közé a korai betakarítású, rövid tenyészidejű növények tartoznak (borsó, köles, mák, tavaszi takarmánykeverékek). Közepes vízigényű a legtöbb szántóföldi növény (őszi búza, őszi árpa, kukorica, napraforgó, burgonya). Nagy vízfelhasználásúak a hosszú tenyészidejű, kései betakarítású növények, az évelő pillangósok, a cukorrépa, a cirokfélék és a hosszú vetésű kukorica. Aszályos évek után nagy vízigényű növények beiktatása a vetésszerkezetbe öntözés nélkül a nedvességvesztést növelő tényezőnek minősülhet.

Az elővetemény helyes megválasztása legalább olyan fontos, mint az öntözés: a jó és rossz elővetemények között 80-100 mm is lehet a vízellátási különbség. A vetésváltásból eredő vízfelhasználási előnyök maradéktalanul csak abban az esetben aknázhatók ki, ha az egyúttal kedvező kultúr-állapotban tartott termőhellyel párosul. A talaj kultúrállapota nem csak a fizikai, kémiai és biológiai jellemzők összhangját, hanem a kis gyommagfertőzöttséget is jelenti.

A növénytáplálás szintén a vízfelhasználást befolyásoló tényező. A makrotápelemek közül a nitrogén vízigényt növelő hatása a legjelentősebb. Elsősorban a vegetatív (zöld) részek fejlődését segíti, túlzott mennyiségben rontja a vízfelhasználást és aszályérzékenyebbé teheti az állományt. A foszfor különösen nyári betakarítású növényeknél mérsékelheti az aszálykárokat. A kálium fokozza a vízfelvételt és mérsékli a párologtatást, ilyen módon a vízhiány okozta tüneteket tompítja. (tszl)