A gútai Magyar Asszonyok Ligája a helyi tájházban szervezte meg a 12. Népművészeti Alkotótábort. Pozsonytól Kassáig jöttek diákok, hogy kézműves-mesterek megismertessék velük számos hajdani szakma fortélyait.
Ősi mesterségek kulisszatitkai
Rímek és hangok szárnyán
A gyermekek serénykedtek és mindent kipróbáltak. A hosszúra nyúlt délutánok és esték sem maradtak program nélkül, hiszen a szervezők igazán tartalmas és sokszínű szórakozási lehetőséget biztosítottak a táborlakóknak. Az esték kultúrműsorral végződtek. Vermes Renáta és a Pengő zenekar vezetésével táncházon vigadtak. A vártnál többen bekapcsolódtak a játékba, és kellemes fáradtsággal szenderültek álomba. A táborszervezők nemcsak a testi, de a lelki táplálékra is gondoltak. A tájház udvarán adott koncertet a Kicsi Hang verséneklő együttes. Katica és Dodi a költészet, mesék és egyéb varázslatos dolgok világába invitálták a gyereksereget és a felnőtt közönséget. Lenyűgöző, gyermekekhez szóló produkciójukkal elbűvölték a hallgatóságot, és egy órára még a legcsintalanabb csöppség is érdeklődve figyelte őket. Olyannyira tetszettek a gyermekeknek a megzenésített versek, hogy alig akarták elengedni a fellépőket. Még a kicsi hang is nagyot szólhat, ha szívből fakad.
„Hetet egy csapásra”
A sokszínű programsorozat egyik része volt a csörgői jurták és Vermes István lovasbemutatója, valamint a szabadságharc fogalomkörét körüljáró történelmi előadás és a gútai Kis-Duna Menti Rockszínház rockoperaestje. A diákok zöme a táborszínház előadásában kiélhette szereplési vágyát és játékkedvét. A gyermekek Trenka András vezetésével A bátor szabócska című mesejátékot vitték színre. A szereplők nemcsak a szövegtanulásban jeleskedtek, hanem a díszletet is maguk készítették, András tevékeny közreműködésével. A délelőttöket próbákkal töltötték, de megérte, hiszen a közönség szűnni nem akaró tapssal köszönte meg az előadásukat. Az akácfák árnyékában a legszorgalmasabb táborlakók a kézműves-mesterek ajánlásával oklevelet kaptak és egy kis édességet is. Majd elérkezett a búcsú ideje. Élményekkel, új barátokkal gazdagodva, apró ajándékokkal megpakolt hátizsákkal tértek haza. Sokan bizonyára képzeletükben vissza-visszatérnek az akácfák szegélyezte tájház udvarába, viszszaidézik a vörös muskátlikkal megrakott szekeret, a szabadtéri kemencében sütött kenyér ízét és a kis színpadot.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.