Őrizetbe vették a mumbai csoportos nemi erőszak két gyanúsítottját

Újdelhi |

<p>Őrizetbe vették Indiában a csütörtöki mumbai csoportos nemi erőszak két gyanúsítottját az öt közül - jelentette be szombaton a helyi rendőrség. Egyben gyors igazságszolgáltatást ígért az ügyben, amely egy tavaly decemberi súlyos eset után ismét közfelháborodást váltott ki az országban.</p>

A gyanúsítottak egy 22 éves fotóriporter nőt erőszakoltak meg  este egy elhagyott textilgyári üzem területén, férfi kísérőjét pedig - akiről kiderült, hogy szintén újságíró - megverték és megkötözték. A fiatal nő belső sérüléseket szenvedett, kórházba szállították, állapota stabil.
   

Az újságírók lapjuk megbízásából mentek a helyszínre fotókat készíteni. A rendőrség közlése szerint az üzemnél találkoztak a gyanúsítottakkal, akik felajánlották nekik, hogy segítenek engedélyt szerezni az omladozó épületen belüli fényképezéshez. Egy lap korábbi értesülése szerint az öt férfi megjegyzéseket tett a nőre és molesztálta. A másik újságíró megpróbálta megvédeni őt, ekkor verték meg a férfit.
   

A rendőrség azóta mintegy húsz embert hallgatott ki az esettel kapcsolatban, két gyanúsítottat elfogott, hármat pedig köröz. Az első őrizetbe vett egy 19 éves munkanélküli, ő vallott a többiekre - közölte a rendőrség.
   

Az eset azért okozott a szokásosnál is nagyobb felháborodást, mert kísértetiesen hasonlít arra a decemberi újdelhi tragédiára, amikor egy 23 éves diáklányt egy mozgó buszon erőszakolt meg és bántalmazott bestiálisan öt férfi, miután a barátját összekötözték. A lány két héttel később belehalt sérüléseibe. A nemi erőszak elkövetőit a rendőrség elfogta, s életfogytig tartó börtönnel sújtották őket.
   

Az akkori eset miatt országszerte tiltakozó megmozdulások voltak, aminek hatására szigorították a vonatkozó törvényeket és próbáltak javítani a rendőrök hozzáállásán. Beszámolók szerint Indiában a rendőrség nem minden esetben foglalkozik komolyan azokkal a feljelentésekkel, amelyeket nemi erőszak áldozatául esett nők tesznek.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?