Önként száműzetésben

A legelfogadottabb álláspont szerint – amelyet egyébként gazdag régészeti anyag támaszt alá – a tekercsek szerzői és egyben elrejtői az esszénusok lehettek. Ez a szekta, feladva a világ hívságait, önkéntes száműzetésbe vonult a sivatagi Kumránba, hogy tanulmányozza a Bibliát. Már az 1947-es felfedezés után világossá vált, hogy a barlangok és az azoktól nem messze fekvő, homok alól kibontott település, Kirbet Kurmán összetartoznak. Az is hamar egyértelművé vált, hogy a bibliai műveket, magyarázatokat, gyülekezeti iratokat is tartalmazó leletanyag egy olyan zsidó vallási csoport hagyatéka, amely az időszámításunk előtti második és az időszámításunk utáni második század között ténykedett a pusztában. A további aprólékos feltárás egy olyan telepet hozott a felszínre, amelynek középpontját egy közösségi épületegyüttes alkotta, körülötte pedig egykor sátrak, kunyhók, és lakható barlangok sora állhatott. 1954-ben a régészek szó szerint mélyebb ásatásokat végeztek a telepen: a legalsó szinten egy időszámításunk előtti nyolcadik századból való, tehát majdnem háromezer éves épületcsoport-maradványt találtak, ez azonban semmilyen kapcsolatot nem mutatott a felette emelt teleppel.

Az esszénus szekta az időszámításunk előtti 130-ban jelent meg. Új víztározókat, központi épületet emeltek; majd a telepet raktárakkal, műhelyekkel bővítették. A virágzásnak induló kisvárost időszámításunk szerint 68-ban már 2000 fő lakhatta, ekkor azonban a rómaiak a falak és az erődítmény egy részét lerombolták. A lakók egy része elmenekült, majd később újra visszatért. A telep legutoljára Bar Kochba felkelőinek adott otthont, akik azonban Jeruzsálem eleste körül végleg a sorsára hagyták. (i-t, é-t)