Hamarosan valósággá válhatnak az önjavító telefonok

2028 körül már különleges kijelzővel ellátott okostelefonokat hordozhatunk a zsebünkben.

Szinte mindenki járt már úgy, hogy valamilyen módon betörött telefonjának kijelzője. A 2028-tól érkező telefonok ezt a gyakori hibát igyekeznének korrigálni azzal, hogy képesek lesznek megjavítani magukat – írja a CNBC.

„Ez nem sci-fi, ez egy valós lehetőség” – mondta Wood a CNBC-nek adott interjújában. „Azt hiszem, a legnagyobb kihívás ebben az esetben az, hogy megfelelően elmagyarázzuk, mit várhatunk az ilyen eszközöktől”. A vállalatok már évek óta beszélnek arról, hogy olyan kijelzőtechnológián dolgoznak, amely képes önmagát megjavítani.

Az új technológián nagy erőkkel dolgoznak, de ez nem jelenti azt, hogy a törött képernyők varázsütésre helyreállnak majd. Inkább arról van szó, hogy ezek a kijelzők képesek lesznek kisimítani a kisebb felületi karcolásokat.

A fejlesztés azonban nem problémamentes, a gyártóknak nagy összegeket kell befektetniük a kutatásba, hogy új innovációkat találjanak az okostelefonok kijelzőtechnológiájában. Emellett elegendő finanszírozásra van szükség ahhoz, hogy ezeket a telefonokat tömegesen forgalmazzák. Azt is biztosítaniuk kell, hogy a vásárlók megtanulják, hogy a telefonok milyen szintű sérülései javíthatók kézi beavatkozás nélkül.

(CNBC, StartItUp)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?