Ön szerint melyik a legboldogabb ország a világon?

<p>Norvégia a legboldogabb ország a világon, az amerikaiak szomorúbbak lettek, és a boldogság nem csak a pénzen múlik - ez derült ki a világ országait rangsoroló idei tanulmányból. Szlovákia a 40., Magyarország a 75. helyen szerepel a listán.</p>

A Föld országait a lakosság boldogsági szintje alapján sorba állító jelentés megállapította: Norvégia annak ellenére is megszerezte a vezetést, hogy a gazdaságában kulcsszerepet betöltő olajár mostanában kedvezőtlenül alakul.

Az ENSZ kezdeményezésére létrejött Fenntartható Fejlődési Megoldások Hálózata (SDSN) által publikált tanulmány szerzői szerint a ranglista kialakulásában valójában az emberi tényezők nyomnak a legtöbbet a latban.

Norvégia a tavalyi negyedik helyről ugrott a lista csúcsára a felmérésben. A korábbi listavezető, Dánia a második helyre szorult, az első öt között sorrendben Izland, Svájc és Finnország szerepel még. Az elmúlt tíz év alatt Venezuela és a Közép-afrikai Köztársaság esett vissza a legjobban, Nicaragua és Litvánia emelkedett a legtöbbet.  Szlovákia a 40., Magyarország a 75. helyen szerepel a listán. Előbbi tavaly a 45., utóbbi a 91. helyen végzett a felmérésben.

A skandináv országok kiugró eredménye annak köszönhető, hogy arrafelé "működik a közösségi érzés és az egyetértés abban, hogy mi jó a közösségnek" - vélte Meik Wiking, a koppenhágai boldogságkutató intézet egyik vezetője, aki azonban nem vett részt a globális boldogságjelentés és rangsor elkészítésében. 

A pénz nem minden

John Helliwell, a kanadai British Columbia-i Egyetem közgazdásza, a tanulmány vezető szerzője úgy értékelte, hogy miközben valamennyi pénzre azért szükség van a boldogsághoz - amit az is jelez, hogy a lista sereghajtói között kétségbeejtően szegény országok is vannak -, egy bizonyos küszöb fölött azonban a több pénz nem jár több boldogsággal.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"269490","attributes":{"alt":"","author":"Forrás: MTI","class":"media-image","height":"1304","style":"width: 600px; height: 434px;","title":"Kattintásra nagyobb lesz!","typeof":"foaf:Image","width":"1804"}}]]

Az idén ötödször elkészült éves jelentés 155 országot rangsorolt az egy főre jutó GDP és a várható egészséges élettartam alapján. A tanulmányhoz továbbá globális felmérések négy tényezőjét is alapul vették, amelyekben a résztvevők egy tízes skálán értékelték, hogy mekkora társadalmi támogatásra számíthatnak, ha bajba kerülnek, mekkora szabadságot élveznek életük fontos döntéseiben, mennyire érzik korruptnak a társadalmat, amiben élnek és mennyire gondolják nagylelkűnek magukat.

Amerika "boldogságindexe" 5 százalékkal csökkent

Az Egyesült Államok, amely tavaly még a 13. helyen állt, a 14. helyre csúszott le. Az elmúlt évtizedben Amerika "boldogságindexe" 5 százalékkal csökkent. 

Jeffrey Sachs, a Columbia Egyetem közgazdásza, a tanulmány társszerzője szerint a visszaesés oka, hogy Amerikában a közösségi szellem kezd széthullani. "Egyre rosszindulatúbbak leszünk, a kormányunk pedig egyre korruptabbá válik, és nő az egyenlőtlenség" - foglalta össze a bajok gyökerét Sachs, és hozzáfűzte: "Ez hosszú távú trend és a körülmények egyre rosszabbak lesznek".

A boldogság és hogy az ember azt csinálhatja, amit szeret, sokkal fontosabb, mint azt a politikusok gondolják - hangsúlyozta Helliwell, aki saját boldogságát 9-re értékelte a tízes skálán. (MTI, ujszo)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?