London. Az elhordott művészi értékek visszaadását követelik az olimpiára készülő görögök. Londonban bizottság alakult, hogy a visszaadást előkészítse – a 2012-ben sorra kerülő nyári játékok rendezési jogáért.
Olimpia görög szobrokért
A görög főváros arculatát olimpiai építkezések alakítják. Athéni hírek szerint mind a versenyzők, mind a látogatók elégedettek lehetnek majd az antik és a modern építészet kínálatával. Hiányérzet csak a görögöket nyugtalanítja, és ez erősödik, ahogy közeledik a játékok megnyitásának napja. Az oka pontosan ismert: Görögország visszaköveteli Nagy-Britanniától azokat a műemlékeket, amelyek az ókori Athén építészeti gyöngyszemének, az Akropolisznak a csúcsán álló Parthenon részei. A valaha is létezett legtökéletesebb dór templom – Periklész megbízásából építették ie. 447 és 432 között, Pheidiasz tervei alapján a Szűz Athéna tiszteletére – mai állapotában is lenyűgözően utal a hajdani pompára, valamint történelmi hányattatásaira. Lett belőle keresztény templom, török lőporraktár, amit a velenceiek felrobbantottak. A mozdítható értékeket egy angol úr, Lord Elgin hazaszállította. Márványszobrok, épületdarabok, oszlopdíszek jelentették a XIX. század eleji zsákmányt, melyért a lord a törököknek fizetett, majd az egészet 1816-ban eladta a British Museumnak. A sport világünnepére készülő Görögország visszaköveteli ezeket a kincseket, hogy már az olimpia idején a helyükön pompázzanak. Tételesen: 56 faragott táblaképet, 15 metopét – a dór oszloprend párkánydíszeit – 12 különféle szobrot. „Szó sem lehet ezek visszaadásáról!” – közölte a British Museum igazgatója, figyelmem kívül hagyva, hogy a görög–angol ellentétek ez ügyben már a durvaságig fokozódtak. Nos, talán egy újabb, távoli olimpia megoldást kínál. A közelmúltban alakult londoni bizottságnak az lenne a feladata, hogy a felsorolt műtárgyak visszaadását – gesztusként – készítse elő. Ezzel támogatókat találnának ahhoz, hogy a 2012. évi olimpiát Londonban rendezzék. Az elrabolt örökség visszaadása, ahogy a görögök nevezik a kincsekhez való jogukat, precedens jelentőségű lehet. És ezt a szigetországban is pontosan tudják. A muzeológusok ugyanis arra hivatkozva próbálnak ellenállni: mi lesz, ha az egyszerinek szánt döntés nyomán más országok is vérszemet kapnak az innen-onnan összehordott műtárgyak visszakövetelésére?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.