<p>Csökkenti az agressziót elszenvedett csimpánzok stresszes állapotát, ha egy harmadik társuk közbelép és megvigasztalja őket - állapították meg az emberhez genetikailag legközelebb álló majmok viselkedését tanulmányozva liverpooli kutatók.</p>
Ölelkező majmok
Csökkenti az agressziót elszenvedett csimpánzok stresszes állapotát, ha egy harmadik társuk közbelép és megvigasztalja őket - állapították meg az emberhez genetikailag legközelebb álló majmok viselkedését tanulmányozva liverpooli kutatók.
A vigasz általában átkarolást és csókokat jelentett - mondta Orlaith N. Fraser antropológus, a John Moores Egyetem munkatársa. Ez a viselkedés szinte mindig konfliktusok után tapasztalható.
A csóknál a vigasztaló csimpánz nyitott száját a másik majom feje tetejéhez vagy hátához nyomta, az átölelés egy, vagy mindkét karral zajlott. Ennek eredményeként csökkentek az agresszió áldozatának stresszreakciói, például a vakarózás. Fraser és kutatócsoportja a Proceedings of the National Academy of Sciences című tudományos szakfolyóirat keddi számában tette közzé tanulmányát.
Korábbi tanulmányokban, más szerzők nem találtak összefüggést a vigasztalás és a stressz csökkenése között - mondta Frans de Waal, az Atlantai Egyetem főemlősöket kutató központjának munkatársa. "Ez a tanulmány minden kétséget kizár afelől, hogy a vigasz valóban azt jelenti, amit a megnevezés takar: enyhülést ad egy konfliktus után a meggyötört félnek. A bizonyíték meggyőző és valószínűsíti, hogy a vigasztaló viselkedés az együttérzés egyik kifejezési formája" - véli de Waal.
A csimpánzoknak ez a beleérző viselkedése nagyon hasonlít a gyerekek "együttérző törődésére", ahogy a megbántott családtagot átölelik, vigasztalják. A többi majomnál nem figyelhető meg ez a viselkedés - teszi hozzá de Waal.
Fraser és munkatársai 2005 januárjától 2006 szeptemberéig figyeltek meg egy csimpánzcsoportot egy angliai állatkertben. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.