Nyaralások az utolsó pillanatban

Megváltoztak az utazási szokások, mind többen fizetik be az utazást a szezon előtt, az úgynevezett first minute utakat, de legalább ennyien várnak az utolsó pillanatig, a last minute utakra. A pozsonyi reptér forgalma a charterjáratok miatt szinte hetente új forgalmi rekordokat állít fel.

Az idei év egyik legnagyobb slágerei Tunézia, Görögország és Horvátország. Tavaly még Egyiptom is a legnépszerűbbek között volt, idén azonban – a robbantások következményeként – kevesebben vágynak a fáraók földjére, gaz, a listán még ez az ország is előkelő helyen szerepel. Ez annak is köszönhető, hogy all inclusive (azaz mindent benne foglaló) szolgáltatással akár 15 ezer koronáért is eltölthet egy hetet egy négy- vagy ötcsillagos szállodában, míg ugyanez a szolgáltatás egy európai város esetében 22–30 ezer korona.

Felborult a last minute hagyomány is, hiszen már nem napokkal vagy hetekkel, hanem sokszor hónapokkal az indulás előtt kedvezőbbek az utazások árai. Gyakran már a katalógusban szereplő áraktól jóval alacsonyabb áron – néhol 30–50 százalékot is megtakarítva – utazhatunk. Több iroda külön last minute katalógusban hirdeti az alacsonyabb árakat.

A Kartago Tours kínálatából idén is a tunéziai és az egyiptomi utak iránt van a legnagyobb kereslet. Az utazók főleg a kedvező ár miatt és a kulturális, történelmi emlékek miatt keresik fel a fáraók országát.

Mielőtt kiválasztanánk az utazást, valamint az utazási irodát, nem árt tájékozódni, hogy az adott utazási iroda az alapdíjon túl milyen illetékeket számol fel, ugyanis ezek között óriási eltérések mutatkoznak. Az egyiptomi utaknál már a reptéri illeték sem azonos, és a legnagyobb különbség az úgynevezett „baksis”, azaz borravaló díjában van. Ez általában 15–30 dollárig terjed, ezt a utazási irodák képviselői a helyi személyzetnek adják – állítják, ez a szokás. Ugyanakkor vannak utazási irodák, amelyek nem kérnek „baksist”. #gy az útra költött pénz akár 1000 koronával is kevesebb lehet. Fontos, hogy az adott országba kell-e vízum, és ha igen, az mennyibe kerül.

Mielőtt választunk, nem árt átgondolni, hogy mit is szeretnénk a nyaralás alatt tenni. Ha aktív nyaralásra vágyunk (pl. vízi sport, búvárkodás), és ezért kevesebb időt töltünk majd a szállodában, akkor nem éri meg all inclusive szolgáltatást vásárolni, hiszen ez általában csak a szálloda területén érvényes. Ilyen esetben célszerűbb a félpanzió. De ha csak pihenni szeretnénk, akkor bizony jobban megéri a „mindent benne” szolgáltatás, hiszen így már szinte egyetlen italért és ételért sem kell a helyszínen fizetni.

A fenn említett országokon túl idén is nagy sláger lehet Horvátország és Spanyolország – tudtuk meg az utazási irodák képviselőitől. Továbbá a török Riviéra is keresett üdülési célpont. A fapadosok megjelenésével az európai országok is egyre elérhetőbbek lettek, így növekszik az egyéni utazók száma. Ők egyénileg utaznak, főleg azokra a helyekre, ahová van közvetlen járat. Egy-egy ilyen repülőjegy akár 3000 koronától is megvásárolható, illetékekkel együtt. #gy elérhető közelségbe kerültek az európai nagyvárosok és fővárosok, könnyen eljuthat a turista Londonba, Párizsba, Oslóba, Berlinbe, Dublinba, Barcelonába vagy Athénba. Ezekkel a járatokkal akár egy hosszú hétvége is elérhető közelségbe került – és olcsóbb, mint ha utazási irodán keresztül vásárolnánk meg az utat.

Egybehangzóan állítják a szakemberek, hogy már nemcsak a nyári szezon számít fontos időszaknak, hiszen egyre többen érdeklődnek a téli, egzotikus utak iránt is. Ennek szezonja novemberben indul, ekkor szállnak fel az első gépek Brazíliába, Venezuelába, Kubába, Thaiföldre vagy a Zöld-foki-szigetekre.

Az utazási irodák árpolitikája

Minden utazási iroda a katalógusban valós árnál 20 százalékkal magasabb áron hirdeti meg az utakat. A first minute esetében 15 százalékos kedvezményt adnak, és körülbelül 15-20 százalékkal olcsóbban kínálják a last minute utakat. Ezért azok sem járnak rosszul, akik csak az utolsó pillanatban döntik el, hova utaznak, maximum kevesebb szálloda közül választhatnak. De szinte mindenki megtalálja azt a helyet és szállodát, amely megfelel igényeinek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?