Nyár, tábor, puska, gyerekek

Nem akármilyen munka. Az első képeken fiatalok láthatók, katonai környezetben, egyenruhában. Arcfestett, terepszínű ruhát viselő fiúcska; sáros fejű lány, sok természet, néha egy-egy vidéki jellegű ház és udvar a háttérben. Szülőként nehéz szívvel nézi az ember a katonáskodó fiatalokat bevetésen.

Először még el is gondolkodtam, hogy vajon Ukrajna vagy más közeli hadszíntér lehet, de az egyenruhák mind magyarok voltak. Éles harc nem látszott, halottak sem. A fotók nem máshol készültek, mint annak a hazai mozgalomnak az eseményein, amely 10–18 éves fiataloknak rendez honvédelmi szabadidős táborokat. Mondhatnánk, hogy önkéntes kiképzőhely tinédzsereknek.

A fotósorozat lehetővé teszi, hogy az urbánus 21. századi ember szembesüljön pár kényelmetlen kérdéssel. Milyen a viszonya a természethez? Belemenne derékig a patakba (vagy drága termálba jár), bírja a szúnyogcsípést (vagy spray-jel megy piknikezni is), megsüti a szalonnát az esti tábortűzön (vagy gázpalackos barbecue masinája van), hagyja magát telefon nélkül létezni egy hétig (vagy naponta 60-80-szor nyúl a telefonja után)...? Ezek persze kiélezett kérdések, és miért kéne a fentieket szembeállítani? Lehet néha kirándulni, néha barbecue-zni a szomszéddal... de azzal legyünk tisztában, hogy ahova a szívünk húz, az lesz a gyermekeinknek is természetes.

Úgy is feltehetjük a kérdést, hogy a mostani szülők generációja mit akar igazán átadni a gyerekeknek? A természet ebben a sorban hol áll? És a honvédelem? Mit jelent ez az utóbbi? Önfeláldozást a közösségért? Vagy éppen az erőszakot, mint megoldási formát legitimálja? Önvédelmi képességet vagy agressziót indukál? A katonás hétköznapi fegyelem belső rendhez vezet, vagy éppen a rendetlenséget időlegesen eltakarva a nagy rendrakást akadályozza? Alighanem mindkettőre bőven kaphatunk érveket a különböző szülői közösségekben. Természetbarát körtől a cserkésztáboron át az úszótáborig sokféle hely adott a fiatalok számára, és ezek között szerepel honvédő, hagyományőrző, íjásztábor is. De nemcsak a tábor alakítja a gyereket, hanem a gyerek is a tábort. Ez látszik itt is. A fotók elemi erővel mutatnak meg olyan pillanatokat egy nyári tábor perceiből, amelyek jobbára rejtve maradnak a szülői tekintetek előtt. A gyémántokat csiszolás közben látni, csakhogy katonás fegyelemre, harcra edzenek. A konvencionális katonaság egykori éthosza visszaállítható-e a két világégést magára hozó kontinensen? Vagy a kiberkatonáké a jövő?

Az élmény csak az inputot jelenti, annak feldolgozása a valódi építőanyag a gyerekek fejlődésében.

A mikroszkóp mellől is lehet szeretni a természetet, ahogy a cserkésztáborban is lehet valaki természetromboló. A felfűzött élmények füzére számít. Ez kellően homályban marad a fotókon, nem eldönthető. Ettől lesz izgalmas a tárlat, hiszen a kérdéseket nyitva hagyja. Nem kapunk sokperces videóinterjút és szocio-mélyriportot, hanem egy érzelmi impressziót. Mit gondolunk a harcról a gyerekeink jövőjében? Hol helyezzük ezt el az értékrendben? Tudjuk-e rétegezni? Számomra a Capa-díjas fotósorozat egy olyan élményt adott, amely rávilágít amúgy természetesnek vélt kérdésekre, szülőként, polgárként, emberként.