Németországi testvériskola

A Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola tanulói is részt vesznek az Új Szó, az aacheni IZOP Intézet, valamint a Deutsche Bank közös pályázatán, az Ifjúság – Iskola – Gazdaság elnevezésű programban.

A kétéves projekt lényege, hogy a fiatalok pályamunkát készítenek a környezetüket érintő gazdasági témákról, s munkájuk részleteit publikálják is lapunkban. Idén két iskola vesz részt a programban, a Dunaszerdahelyi Magyar Tannyelvű Középfokú Szakmunkásképző Magániskola és a galántai Kodály Zoltán Magyar Tanítási Nyelvű Gimnázium. Erfurt és Dunaszerdahely közös ügye

A program lehetővé teszi, hogy az iskolák partnerintézményt találjanak egy-egy németországi iskolával. ĺgy van ez a dunaszerdahelyiek esetében is, akik az erfurti Rudolf Diesel Középiskola diákjaival vették fel a kapcsolatot. Az oktatási intézmény szervezésében már hónapok óta készültek a németországi középiskola diákjainak fogadására.

Hamar el is érkezett a várva várt nap. Míg két tanárnőnk, Herczeg Andrea és Bíró Csilla az igazgatóhelyettessel a pozsonyi reptéren várták a vendégeket, addig mi, diákok az iskolában gyülekeztünk. Késésük fokozta az izgalmakat. Mígnem meghallottuk egyik diáklányunk hangját, ahogy örvendezve kiabálja: „Itt vannak, megérkeztek!”

Szaladtunk is gyorsan az ebédlőbe, ahol a német diákok már helyet foglaltak. Picit megszeppenve ültünk le melléjük. Először meghallgattuk iskolánk igazgatónőjének köszöntőjét, majd mindenki megismerkedett azzal a diákkal, akit hazavitt a családjához. Az első este mindenkinél máshogy telt, volt, ahol a vendég vacsora után fáradtan az ágyba zuhant, mások pedig bulival kezdték ittlétüket. Másnap reggel az iskola előtt találkoztunk, és közös programokon vettünk részt. Ellátogattunk Balázsfára, ahol megtekinthettünk egy lovasíjász-bemutatót. A bátrabbak kipróbálhatták az íjászatot is. Délután megtekintettük Dunaszerdahelyt. Ekkor már érezhetően oldottabb volt a hangulat. Már nem okozott olyan nagy akadályt a másnyelvűség. Megtanultuk felhasználni egyszerre a szájat és az egész testünket egy beszélgetéshez. Ekkor ért minket a meglepetés, milyen gyorsan tanulnak német barátaink magyarul pl.: köszönöm, egészségedre. A suliban elfogyasztott vacsora után diszkóba mentünk.

Az erfurti srácok megmutatták nekünk, milyen az igazán jó buli. Néhányan már magyarul is megpróbálkoztak az udvarlással. Főleg a merészebb mondatokat részesítették előnyben. Mi meg olvadoztunk, mint nyári hőségben a fagylalt. Nagyon jól szórakoztunk. Mindenki számára egyértelműen ez az este sikerült a legjobban. Következő nap az iskolánk előtt gyülekeztünk. Megtekintettük a bősi vízi erőművet. Láthattuk a makettjét, az irányító központját és az egyik javítás alatt álló turbinát. Elég érdekes érzés volt 18 m mélységben a víz alatt az erőműben szaladgálni.

Másnap azzal a tudattal ébredtünk, hogy ez az utolsó teljes nap, amit együtt töltünk. Az iskolánkban tapasztalhatták, milyen nálunk egy tanítási óra. Az ebédlőben vendégeinket megajándékoztuk Dunaszerdehely marcipánból készült címerével. Ezalatt a lányok és tanárnőjük közösen szépültek iskolánk fodrászszalonjában. A végeredmény fantasztikus volt.

A városban meglátogatták a Peugeot autószalont is, majd ezután egy német-magyar focimérkőzés következett. Mindannyiunk örömére a mieink nyertek, de a vendégeink is nagyon jók voltak. Elmentünk este még egy közöset sörözni, és egy jót beszélgettünk. Másnap reggel a Mikulás minden jó diáknak ajándékot rakott a cipőjébe. Az új barátainkat korán reggel be kellett vinni a vonatállomásra, szomorúan búcsúztunk. Nehéz volt tőlük megválni, de már most várjuk a júniust, mert akkor ellátogatunk hozzájuk: Vigyázat, Erfurt, megyünk!

Addig is e-mailben tartjuk a kapcsolatot, mert rengeteg közös munkánk és megbeszélni valónk van. Reméljük, hogy igazi barátokra leltünk bennük. Amikor elmentek, beláttuk, milyen fontos egy idegen nyelv ismerete, és eldöntöttük, júniusra felkészülünk, és gyarapítjuk németnyelv-tudásunkat.

Jótékonysági koncertet adtak a gyermekotthon lakóinak

Dunaszerdahely. Az Egyesített Magán Szakközépiskola jótékonysági koncertet szervezett a járás gyermekotthonai megsegítésére. Az iskolának ez a karácsony előtti összejövetele hagyománynak mondható, hiszen nyolcadik éve rendezik az árva gyermekek karácsonyi megvendégelését és ajándékozását. Az ünnepi műsor része volt az iskola énekkarának karácsonyi dalokból összeállított koncertje, ahol négy nyelven, magyarul, szlovákul, németül és angolul hangzottak el a dalok, jelképezve a nemzetiségek összefogására és egyesítésére kitűzött céljukat. Az iskola igazgatónője beszédében hangsúlyozta, hogy iskolájuk európai formátumú, melyben helyt kap mindenki, nemzetiségtől és vallási hovatartozástól függetlenül. Nemcsak az ünnepnapokon, hanem a hétköznapokon is az emberközpontúságot tartják szem előtt, és „nincs annál szebb ajándék, mint mikor a gyerekszemek felragyognak”. Az idei évben a dunaszerdahelyi, és a nagymegyeri gyermekotthonok lakói örülhettek az ajándékoknak, melyet a szülői közösség, az iskola alkalmazottai, és a diáktanács közösen gyűjtött számukra. Az itt tanuló pincérek készítették az ünnepi asztalt, a szakácsok főztek, a cukrászok sütötték az édességeket, az üzleti szakon tanulók pedig a műsorról gondoskodtak. Az iskola célja minden évben az, hogy olyan családi hangulatban részesítsék a gyermekeket, ami nekik nem adatott meg, habár a családot pótolni semmivel sem lehet, de itt részük lehet az ajándékozás örömében, a szeretetben, hogy ott, és akkor minden őértük történik. (und)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?