A Lelki Egészség Ligája alkoholfogyasztás elleni kampánya nemcsak a felnőttek, hanem a fiatalok körében terjedő iszákosságra is figyelmeztetett. Meg a szülők felelősségére, hiszen gyakran fogalmuk sincs arról, gyermekük hol, hogyan és mivel tölti szabad idejét. A nyáron felügyelet nélkül maradt fiatalok könnyen elcsábulnak, túl korán nyúlnak a pohár után.
Nemet mondani nem szégyen
Minél fiatalabb életkorban jut alkohol a szervezetbe, annál inkább valószínűsíthető a viselkedési és lelki zavarok előfordulása, az érvényesülési lehetőségek romlása. Bár a legtöbb kiskorú és serdülő baráti társaságban kóstolja meg a szeszes italt, tájainkon gyakori, hogy a tízéves gyerekek alkohollal koccintanak szüleik, rokonaik egészségére. A szakértők szerint mellőzni kell a gyerekpezsgővel való ünneplést is. Igaz ugyan, hogy az ital nem tartalmaz alkoholt, de a gyerekben nyomot hagy az ünnepléssel járó koccintás.
Családi minta
Köztudott, hogy a gyermek fejlődését a családban előforduló iszákosság is károsan befolyásolja. Dr. Czeizel Endre genetikus Ady Endrével kapcsolatban utal arra, hogy a költőóriás élete egyik fő átkának mértéktelen szeszesital-fogyasztása bizonyult. Maga Ady is bevallotta korai alkoholos megrontását, ugyanis nevelőanyja a sokat síró, gyönge csecsemőnek titokban egy-egy pohárka bort adott, hogy erősödjön. Felmerült a gyanúja annak is, hogy pálinkába mártott rongyot nyomott az arcába, elaltatása végett. Nem tagadta gyermekkori lerészegedését sem, noha Czeizel szerint az ilyen ártalmas gyermekkori abúzusok nem feltételei a felnőttkori iszákosságnak, noha kialakulását elősegíthetik. Adynak nem volt elég erős akarata felvenni a harcot az italozással szemben, bár tisztában volt az önpusztítás e formájának ártalmasságáról. Akaratgyengeségét öröklődéssel magyarázta, hiszen apai és anyai ágon gyakori volt a veszélyes kimenetelű italozás. A mértéktelen szeszesital-fogyasztás – írja Czeizel Endre, – számottevő családi halmozódást mutat, de mai tudásunk szerint ennek okai nem a génekre, hanem inkább a családi minta hatására vezethetők vissza.
Hét végi italozás
Szlovákiában a fiatalok rendszeresen a hét végén fogyasztanak alkoholt, nem ritka a 14-15 éves lányok lerészegedése. – Míg 20 évvel ezelőtt ritkán szembesültünk alkoholmérgezett gyermekkel, ittassal is többnyire csak húsvétkor, 1999–2004 között 131 kiskorút (54 százalékuk lány volt) szállítottak életveszélyes állapotban a pozsonyi gyermekklinikára. A legfiatalabb 9, a legidősebb 14 éves volt. A hullarészeg fiúnál három ezrelék feletti alkoholszintet mértünk – sorolta dr. Anna Hlavatá gyermekbelgyógyász. Bár a legtöbb alkoholmérgezés a tapasztalatlanság számlájára írható – a fiatalok rövid idő leforgása alatt sokat és különféle alkoholt isznak – vannak, akik többször is megjárták a kórház intenzív osztályát. – Nem is olyan régen – emlékezett dr. Marcel Brennen altatóorvos, – a mentők egy eszméletlen 12 éves fiút szállítottak a klinikára, aki egy ültében 7 deci tömény szeszt ivott meg. Tíz órán keresztül lélegeztető géppel kellett biztosítani életfunkcióit. Szerencsére az ilyen súlyos eszméletvesztéssel járó részegség évente 20-25 esetben fordul elő. A legnagyobb baj az, hogy a fiatalok nem tudnak nemet mondani annak, aki arra biztatja őket, igyanak.
Előkelő helyezés
A szakértők ismertették az európai összehasonlító felmérés eredményeit, amelyben 35 ország különböző típusú oktatási intézményben tanuló 15-18 éves fiatal alkoholfogyasztási szokásait vizsgálták. Kiderült, Szlovákiában gyorsan növekszik a rendszeresen alkoholizáló és lerészegedő diákok aránya. Drámai módon emelkedik a szeszt fogyasztó lányok száma is. Tíz évvel ezelőtt a megkérdezettek 2,4 százaléka, 1999-ben már 6,3 százaléka és 2003-ban viszont 9 százaléka vallotta be, hogy egy hónapon belül legalább három alkalommal részegedett le! A középiskolások körében szintén növekszik a havonta legalább háromszor vagy gyakrabban öt és több adag szeszesitalt-fogyasztók aránya, ám az inasiskolákban tanulók esetében szembetűnő és figyelmeztető – 1995-ben 8,4 százalék, 1999-ben 15,2 százalék, 2003-ban 25,9 százalék – az alkoholfogyasztás gyakorisága. A szakértők szerint veszélyes jelenség, hogy Európában a 15-16 évesek gyógyszerrel növelik az alkohol hatását. A listavezető Németországot Szlovákia követi, holott 1995-ben a 12. 1999-ben a 7. helyen állt, Csehország az ötödik, Magyarország a hatodik.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.