Nem túl szerencsés, ha Musk a főnöke

Elon Musk

Egy amerikai munkaügyi ügynökség szerint jogellenesen bocsátottak el nyolc olyan dolgozót, akik korábban kritikusak voltak Elon Muskkal szemben.

A Nemzeti Munkaügyi Kapcsolatok Tanácsának (NLRB) egyik regionális tisztviselője által benyújtott panasz azzal vádolja a SpaceX-et, hogy megsértette a dolgozók szövetségi munkaügyi törvényben foglalt jogait, amely lehetővé teszi a munkatársak számára, hogy közösen lépjenek fel a jobb munkakörülményekért.

A panasz szerint a később elbocsátott dolgozók 2022-ben nyílt levelet küldtek a cég vezetőinek, amelyben részletesen kifejtették aggályaikat a munkahelyi körülményekről. A cég vezetősége ezek után állítólag kihallgatta a nyílt levél aláíróit, majd kirúgták őket.

Az egyik volt alkalmazott, Deborah Lawrence ügyvédjei már korábban azzal vádolták meg a SpaceX-et, hogy mérgező munkahelyi kultúrája van, ahol tolerálják a zaklatást. Lawrence a Reutersnek azt nyilatkozta, nem rosszindulatból írták a nyílt levelet a vezetőségnek, hanem azért, „mert törődtünk a küldetéssel és a körülöttünk lévő emberekkel”.

Az NLRB főtanácsadója által előterjesztett ügyet egy öttagú testület fogja tárgyalni. Ha a SpaceX nem állapodik meg, az ügyet egy közigazgatási bíró fogja tárgyalni, akinek döntése ellen a testülethez, majd a szövetségi fellebbviteli bírósághoz lehet fellebbezni.

Ha az NLRB úgy találja, hogy az elbocsátások megsértették a munkajogot, elrendelheti a dolgozók visszahelyezését és az elmaradt bérek visszamenőleges kifizetését is. Nem ez az első munkajogi galiba Elon Musk környezetében, októberben az NLRB az X-et (korábban Twitter) is azzal vádolta meg, hogy jogellenesen rúgtak ki egy dolgozót, miután az a vállalat működését kritizálta néhány tweetben.

A X tagadta a vádakat. Az elektromos autókat gyártó Tesla szintén több NLRB-panasszal nézett már szembe. Ezek között szerepelt a faji megkülönböztetés vádja is, amire a Tesla reakciója annyi volt, „nem tolerálja a diszkriminációt”.

(tlx)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?