Nem sikerült épségben letenni a hordozórakétát

Washington |

<p>A korábbiaknál jobban sikerült, mégis kudarccal végződött kedden a SpaceX amerikai magáncégnek az a próbálkozása, hogy Dragon teherűrhajójuk felbocsátása után épségben visszanyerjék a Falcon 9-es hordozórakéta első fokozatát, egy úszó platformra letéve azt.</p>

A start után kevesebb mint fél órával a Föld légkörén át visszatérő, függőlegesen leereszkedő gyorsító rakéta összetört azon a távirányítású tengeri platformon, amely a floridai partoktól néhány száz kilométerre várakozott.

Elon Musknak, a társaság vezérigazgatójának közlései mindazonáltal arra utalnak, hogy kis híján sikerült a korszakalkotó kísérlet. Musk az első Twitter-bejegyzésében még arról számolt be, hogy a Falcon 9-es rakéta 15 emelet magas gyorsító fokozata "túl keményen ért földet ahhoz, hogy épségben maradjon".

Mintegy 40 perccel később egy másik Twitter-üzenetben viszont már azt írta, az előzetes megállapítások alapján "úgy tűnik, hogy a Falcon szépen landolt, ám túlzott oldalirányú sebessége miatt felborult a földet érés után".

Közlése szerint a szakértők alig várják, hogy részletesebben tanulmányozhassák a gyorsító rakéta visszatéréséről készült videofelvételt. A hordozórakéták visszanyerése és többszöri felhasználása kereskedelmi-gazdasági értelemben új fejezetet nyitna az űrrepülésben.

A SpaceX-nek ez volt a harmadik ilyen kísérlete. A magán űrkutatási vállalkozás a Dragon teherűrhajó januári indítását követően próbálkozott először ezzel a manőverrel. Akkor is sikerült visszahozni a Falcon 9-es rakéta első fokozatát a cég távirányítású tengeri platformjára, de a vezérsík hibája miatt a becsapódás túlságosan erős volt.

A SpaceX hatodik Dragon teherűrhajóját, amely ezúttal 1800 kilogrammnyi élelmiszer-utánpótlást és egy igazi olasz kávéfőző gépet vitt a Nemzetközi Űrállomásra (ISS), egynapos halasztás után sikeresen bocsátották fel a floridai Cape Canaveralből, helyi idő szerint 16 óra 10 perckor (közép-európai idő szerint 22 óra 10 perckor).

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?