Nem működő ablaktörlő

Tapasztalt sofőr volt. Mikor a fagyos éjszaka után bekapcsolta kocsijában az ablaktörlőt, rövid surrogás után érezte a kiégett motor bűzét. „No, és vége az ablaktörlőnek – mondta magában –, de ma biztos úgysem fog esni.” A sztrádán viszont mégis beborult. „Ennyit azért látok – mondta magában –, az ablaktörlő ráér holnapig.” A kanyar után a hegyszoros felé sűrű havazás lepte meg. Nagy keservesen tudta csak követni az utat a szélvédőre tapadt hópelyhek mögül. „De hisz úgy ismerem ezt itt erre, mint a saját tenyeremet – mondta magában, és rálépett a gázra. Mikor az éles kanyar mögül előbukkant egy teherautó, s a kocsi szélvédőjére egy jó adag havat és sarat vágott, már késő volt. A tapasztalt sofőr, aki annyira hitt magában, a hirtelen fékezéssel végzetes csúszást idézett elő. Amivel nemcsak a saját, hanem az utána haladó, más sofőrök családjában is tragédiát okozott.

A magabiztos és tekintet nélküli sofőrök azokat az embereket jelképezik, akik ablaktörlő nélkül haladnak az életben, s úgy tekintenek a világra. Az önkontroll hiánya, a lelkiismeret és a körülöttünk levő emberek figyelmen kívül hagyása ugyanazt eredményezi, amit az ablaküvegre toccsanó elvakító sártömeg. Az ilyen emberek pontosan olyanok, mint az a tapasztalt sofőr: elvakultan és tekintet nélkül vágtatnak az életen, gázt adnak a kockázat tudatában, hogy valakit elgázolnak, megsebesítenek, félrelöknek.

Az elvakultságról szól az e vasárnapi evangélium is, és szintúgy a sár szerepel benne mint szimbólum: Jézus a születésétől fogva vak ember szemhéját keni be vele rituálisan. Aztán a tóhoz küldi őt, hogy mossa le. Különös látvány lehetett az az arc, melyen a nyílt tekintet helyén két sárpaca éktelenkedett. Az arc, mely teljesen kifejezéstelen, élettelen, semmi kapcsolata a jelenlevőkkel. Csak mikor – ahogy János evangéliuma elmondja – megmosdott a vak férfi, „ép szemmel tért vissza” (Jn 9, 7). Ebben a rövid epizódban mintha kódolva volna a lelki növekedés egy életre szóló folyamata. A szüntelen törlés, a sár lemosása a vakuló tekintetről Jézus érintésével, elengedhetetlen a lelki élethez, az Istennel s az emberekkel való kapcsolattartáshoz. Más evangéliumbeli fejezetek is magyarázzák ugyanezt. Amikor például Jézus Betszaidában megkérdezi a vakot, „lát-e valamit”, az megvallja neki: „látom az embereket, mintha a fák járkálnának” (Mk 8, 24). Az ilyen vakság hatását a kapcsolatokra Jézus Máté evangéliumában pontosítja: „Ha pedig vak vezeti a vakot, mindketten gödörbe esnek.” (Mt 15, 14) Ugyanez az evangélium az ember legbelsőbb indítékaiba is betekintést enged: Jézus a farizeusokat álnokságuk miatt vakoknak nevezi, és felszólítja őket: „Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!” (Mt 23, 26) Szent Márk a farizeusok témájához hozzáteszi, hogy Jézus elszomorodott „szívük keménységén” (Mk 3, 5).

Elszomorodott s szomorú a mai napig a bevezetőben emlegetett tapasztalt sofőr. Súlyos sérüléseiből csodás mód felépült, mégis mint rémálom kíséri életében a tudat, hogy gondatlan vezetésével mások halálát okozta, férjekét, családapákét. Elátkozza a pillanatot, amikor magabiztosan alábecsülte az ablaktörlő szerepét abban a meggyőződésben, hogy neki semmi baja nem eshet. Azt a pillanatot, amikor ahelyett, hogy megállt volna, a gázra lépett. Minden alkalommal, amikor ez eszébe jut, szemét elöntik a keserű bánat könnyei...

A bűnbánat könnyei, ez legyen a mi böjtölésünk programja is. Az őszinte könnyek, melyek lemossák az önzés, a figyelmetlenség s a durvaság sáros hordalékát. Jézus a halottaiból való feltámadás ünnepét megelőzően teljes negyven napig biztat, lassítani, megállni, körülnézni és elgondolkodni. Hogy az, aki azt veszi észre, hogy az Istenre s az emberekre való pillantásában megint gátolja a sár, lemoshassa, s őszinte bűnbánattal megtisztulhasson. Minél előbb.

A szerző római katolikus pap