Nem mindenkinek fizetik ki

A 2002-ben életbe lépett új munkatörvénykönyv egyértelműen fogalmaz: a letöltetlen szabadságot csak annak lehet kifizetni, aki kilép a cégtől, vagyis megszűnik a munkaviszonya. Minden más esetben a szabadságot ki kell meríteni, a munkaadó azt nem köteles kifizetni. A régebbi szabályozás lehetővé tette, hogy a fel nem használt szabadságot kifizesse a munkaadó, és sokan éltek is ezzel a lehetőséggel, főleg abban az esetben, ha az illető alkalmazott leterhelt volt. Ez abban az esetben volt lehetséges, ha a következő év végéig sem sikerült kimeríteni az előző évre járó szabadságot. Az alkalmazottnak ez plusz pénzt jelentett, a munkaadónak pedig azért megfelelő, mert nem kell őt nélkülözni a munkahelyen. Ez a megoldás ugyan anyagilag előnyösebb, a pihenés és a szervezet regenerálódása szempontjából azonban a legrosszabb megoldás. „A teljes regenerálódáshoz legalább két hét folyamatos szabadság szükséges” – állítja Irena Pálffyová pszichológus. Ennyi idő szükséges arra, hogy megfeledkezzünk munkahelyi gondjainkról, elvonatkoztassunk a munkahelyi kapcsolatoktól.

Azokat azonban, akik távozni készülnek a vállalattól vagy elbocsátanak, nem lehet arra kényszeríteni, hogy kivegyék szabadságukat. A munkaadó legfeljebb „jelezheti” alkalmazottjának, hogy van még kimerítetlen szabadsága, de nem rendelheti el a szabadságot. Egyes munkaadók valóban nem kényszerítik erre alkalmazottjukat, ha az valóban jól teljesít. Ha azonban viszonyuk nem volt a legjobb, gyakori, hogy az alkalmazott is inkább a szabadsága letöltését választja. (lpj)