Nem kell szomorkodni a sikertelen felvételi miatt

A pótfelvételi újabb lehetőség azoknak, akiket nem vettek fel egyetlen megjelölt egyetemre, szakra sem. A hónap végéig és szeptember folyamán még harmincegy karra lehet jelentkezni. A felvételi vizsgák második körét, illetve a pótfelvételit általában szeptemberre időzítik az egyetemek.

A pótfelvételi újabb lehetőség azoknak, akiket nem vettek fel egyetlen megjelölt egyetemre, szakra sem. A hónap végéig és szeptember folyamán még harmincegy karra lehet jelentkezni. A felvételi vizsgák második körét, illetve a pótfelvételit általában szeptemberre időzítik az egyetemek. Az egyelőre feltöltetlen tanulmányi szakokat részben nappali, részben levelező tagozatos képzésben hirdették meg. A felsőoktatási intézmények többségében nem tartanak felvételi vizsgát, erről egyébként az egyes karok vezetői döntenek. A vizsgamentesség több esetben a jelentkezők létszámának, illetve a középiskolai előmenetel függvénye. A jelentkezéshez csatolni kell az érettségi és a középiskolai év végi bizonyítványok hitelesített másolatát, életrajzot, szükség esetén orvosi igazolást az egészségügyi alkalmasságról. Jelentkezőlapok beszerezhetők a középiskolákban, az egyetemeken és az erre kijelölt boltokban. A felsőoktatási intézmények honlapjáról is letölthető. A felvételi kérelmet a szükséges igazolásokkal természetesen a jelentkezési határidő végéig kell postán vagy személyesen eljuttatni a kiválasztott intézménynek. A felvételi eljárás díja egyetemenként változó, körülbelül 500-1500 korona. A tovább tanulni szándékozó fiatalok párhuzamosan több egyetemre is beadhatják jelentkezésüket. Jogszabály vagy rendelet nem korlátozza a próbálkozások számát. A felvételi vizsgák eredményeiről általában még aznap vagy másnap tájékoztatják a hallgatójelölteket. Ha a hallgatójelölt nem felelt meg a felvételivizsga-követelményeknek, a döntésről szóló értesítés kézhezvételétől számított nyolc napon belül fellebbezhet. Felülvizsgálati kérelmét a dékánhoz vagy a rektorhoz kell eljuttatnia. A múlt évben nappali tagozaton 35 500-an, a levelező tagozaton 17 300-an kezdték meg a tanulmányaikat. A karok teljes listáját, melyből összeállításunkban ízelítőt nyújtunk, az érdeklődők megtekinthetik a www.modernaskola.sk internetes címen, vagy az oktatási minisztérium honlapján (www.minedu.sk). Az említett honlapokon információk találhatók a jelentkezési határidőkről és a meghirdetett szakokról is. (-cz-e)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?